HTML

zugfirkász

Egy kutyaütő webzsurnaliszta privát hülyeségei - már nem Amszterdamból.

Dr. Justice

12:30 | 02.24.

Bájos hazugságcsokor az MSZP-től idiótáknak

Az MSZP kommunikációs tótumfaktumai hátramentek a fészerbe, előkotorták a nagypapa kivénhedt ágyúját (ami még a nagypapi nagyapjáé volt, 1849-ben dugta el az öreg), leporolgatták, kifényesítették - sokat dolgoztak rajta, látszik - , majd jó alaposan megtöltötték szarral, és az arcunkba durrantották. A performansz pedig „A tisztánlátás kedvéért – Ígéretek helyett beszéljenek a tények!” címet kapta.(A szóróanyag letölthető az MSZP honlapjáról - köszi Geri a tippet)


Ez maga az esszenciális groteszk

Zseniális címadás, korszakalkotó mű, maga a megtestesült punk, görbe tükör a statisztikusok, közgazdászok, politikai ellenfelek és saját maguk előtt. A klasszikus, „előtte-utána” toposzra felfűzött álstatisztikai ábragyűjtemény egy Monthy Python szkeccs abszurditásával ölti ránk a nyelvét, csak annál sokkal viccesebb. Hazugságcsokor, hívhatjuk így is. Nyilván ha jó fej lennék, azt mondanám, hogy nincs is benne hazugság, pusztán néhány alaposan kiválasztott szám szerencsétlen félremagyarázása, de természetesen nem mondom. Szigorúan önkényesen kiragadott példák következnek, akit érdekel az egész, csámcsogjon el az eredetin.

Itt és most leszögezem ugyanakkor, hogy nem az MSZP mellett vagy ellen érvelek, mert politikai állásfoglalásra utoljára óvodában ragadtattam magam, de akkor is csak azért, mert megvezettek egy felelősségteljes és rengeteg lobbipénzzel járó pozíció ígéretével. Ezúttal tehát kizárólag arra szeretnék rámutatni, hogy milyen ámokfutásra képes egy csapatnyi kiéheztetett és szexmegvonással sújtott politikai kommunikációs „tanácsadó” a parasztvakítás maximalizálásának érdekében, ha a már a tisztes helytállásról is rég lemondott megbízóiktól teljesen szabad kezet kapnak.

Gazdasági teljesítmény


Aki ezt írta, 17 százalékkal hülyébb, mint bárki a Földön

Kezdésnek rögtön ideböktek nekünk egy, a laikusok számára egészen meggyőzőnek tűnő ábrát a GDP alakulásáról, és ebből az egyenes következtetést: 17 százalékkal jobban teljesít a magyar gazdaság. Ez hülyeség. Az MSZP ábrája ugyan valós adatokat tartalmaz, csak éppen nem mutatja azt, amit mondanak rá. Hogy ez most hazugság, vagy sem, az döntse el más.

A GDP szintje, még ha relatíve ábrázoljuk is egy kezdőponthoz viszonyítva, nem lényeges, nem jelenti, hogy dübörög a gazdaság, csak mert a reál GDP X százalékkal magasabb, mint Y évvel ezelőtt. Merthogy kellően hosszú időszakot választva ez általában így van, viszont a gazdaság aktuális állapotáról az évről évre történő változás sokkal több mindent mond el. Az meg kérem szépen olyan horribilis mínuszokat mutat, hogy csak na.

De mindegy, parasztvakítás ugyan, de maradjunk a szocik indexénél, mert a 17 százalék olyan jól hangzik. Combos nem? Bár 17 százalékkal lennék gazdagabb, erősebb, vagy lenne több csajom (1,17 csaj, az ám a valami)! És ha azt is hozzáteszem, hogy mindezt 8 év alatt sikerült összehozni? Ha csak szépen, favágó módjára leosztjuk, akkor is alig 2 százalékos éves átlagról beszélünk. Erre verik a mellüket? A gazdaság jelenlegi helyzetéhez és legfőképpen kilátásaihoz meg bőven semmi köze a fenti ábrának, nagyjából olyan, mintha az egyetemi éveim összes élményét kellene egyetlen tőmondatban összefoglalnom ("Szerintem tök jó volt." - informatív, mi?).

Infláció


Legfeljebb pofákat vágtak...

Szóval felére visszavágták az inflációt, amit Orbánék magasan tartottak. Megint egy ostoba egy chart, hazug állítással. Egyrészt az inflációt nem vágni szokták, maximum megpróbálják visszaszorítani, ha éppen úgy adódik, de azt sem kormányok, hanem a jegybank. Merthogy ez a kormányok által befolyásolt költségvetéstől független, monetáris politikai kérdés. A világ civilizált felén mindenhol. Szóval egyetlen szoci kéz sem vagdosott itt semmilyen inflációt, mint ahogy fideszesek sem soha, ellenben a recesszió, na az visszavágta az inflációt. Meg minden mást is, erre ne legyünk már büszkék!

Családtámogatás


De szép egyenes

Tudja a halál, hogy amikor a tarthatatlan nagyságú költségvetési hiányról szól minden, tényleg fontos-e a költekezés növelésével handabandázni, meg az sem egyértelmű, hogy tényleg olyan sokat elmond a családtámogatási rendszerről a GYED nominális összege, de ezeket tartották fontosnak az MSZP kommunikációs géniuszai. Nyilván ez mutatja a gyermekek fontosságát, nem az oktatás vagy a gyermekéztetetés minősége, gyermekegészségügy vagy -sport, vagy netán a gyermekvállalás élénkülését mutató népmozgalmi statisztikák. Mindegy, a GYED a lényeg, abban benne van a világ.

Csak bizony célszerű volna, ha az épp az imént emlegetett inflációt kiszűrnénk ebből a bámulatosan nyílegyenesen felfelé tartó grafikon oszlopaiból, azaz azt néznénk meg, hogy vajon ez a kurva fontos GYED nagyobb vásárlóerőt képvisel-e most, mint régebben. Az alábbi ábrán ez látható. De Jézus ereje! Hiszen 2005 óta lényegében nem változott a GYED reálértéke, pedig előtte még nőtt! Ejnye no, akkor hogy is van ez a GYED-del?

Televízió


A televízió, mint mérőszám

Eddig a száraz statisztika, az igazi mókát a végére hagytam direkt. Kiszámolták ám nekünk, hogy mennyit gürizik egy kétkezi melós egy tévéért, és mennyit gürizett régen. Sokkal többet ám! De milyen tévéért? Ugyanolyan tévéért? Milyen áron veszi a tévét? Milyen kétkezi munkás? Ki a kétkezi munkás? Fontos ez? Hány éves a kapitány? Lélegeztetőgépre ne számoljunk át minden makrogazdasági adatot?

Biztonságosabb utak


Ezt valami stand-up comedyből nyúlták, az tuti

Ennél a résznél viszont már hangosan felröhögtem, de tényleg, a szöveg kincset ér, zseniális. 2009-ben 400-zal kevesebben haltak meg közúti balesetben, mint 8 éve, tehát évente ennyi „megmentett élet”, akiket angyalszárnyakon libbenve személyesen Gyurcsány Ferenc, majd pedig hivatalát megörökölvén Bajnai Gordon menekített ki a halál torkából, tehát nyugodtabbak a hétköznapok. Micsoda? Azzal akarnak szavazatot szerezni, hogy megnevettetik a népet, vagy ez mi?

Csak a tréfa kedvéért a tények: a KSH adatai alapján a Fidesz kormányzása alatt évente átlagosan 1279 ember halt meg közúti balesetben (nem tökéletes a statisztika, 1998-tól 2001-ig tartó éves adatokból jön ki), míg az MSZP kormányzása alatt ugyanez az éves átlag 1210 fő (2002 és 2009 között). Egyébként meg hatalmas saller jár a kiragadott adatokért, az idősort 1990-től kirajzolva világosan látszik, hogy a halálesetek száma trendszerűen csökken, kormánytól függetlenül (ha hinni lehet az Excelben ráhevenyészett trendvonalnak, évente átlagosan 56 fővel, de ez már tényleg csak kuruzslás). Viszont legalább nevettünk egy jót.

A kiragadott példákon túl egyébként az összes adat, grafikon, kommentár szánalmas és izzadtságszagú belemagyarázás, hazudozás, történelemhamisítás, olyan ordas nagy ferdítésekkel, amiért egyfelől bármilyen alapfokú statisztika kurzuson minimum kalodába zárnak bárkit, másfelől messziről bűzlik mindenkinek, aki járt már életében a rácsos ágyon kívül is. Ez az egész valójában önmaga paródiája, egy álkampány, nehezen überelhető licit a "ki nem akar egyáltalán nyerni?" versenyben.

316 komment

Címkék: kampány mszp fidesz égés idióták államférfi portfolioblogger

A bejegyzés trackback címe:

https://zugfirkasz.blog.hu/api/trackback/id/tr851784894

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

egy maréknyi dollár 2010.02.24. 17:08:40

Tulajdonképpen mindig is kedveltem a grafikonokat/különösen az oszlop-diagrammokat/,no nem betegesen azért,de az MSZP ezirányú mostani próbálkozása mosolyra fakasztott.Ha komolyan tudnám venni őket,akkor inkább dühöngenék, de nem.
Legjobban a tetszett a kétkezi munkás esete a televízióval.Be kéne vetni még egy kétkezi médiamunkást,aki mondjuk 10 órai munkájának gyümölcsét konvertálhatja egy plazmatévére.

portis · http://www.online-szallas.com 2010.02.24. 17:12:49

@egy maréknyi dollár:

Ez a tv-s dolog tényleg vicces... dehát muszály valamit felmutatni!
A politikusok már csak ilyen vicces figurák :)

C._de_Berzsián 2010.02.24. 17:20:45

Gyerekek!

Muszájjjjjjjjjjjjj!!!!!!!!!!!

Valamint: a nyugdíjas nem a hülye szinonimája.

Egyébként egyetértek.
(ööö... mivel is?)

Hipp 2010.02.24. 17:24:14

A nyugdíjasokat nem tartom hülyének és nem tartom feleslegesnek. Én is leszek, talán... Viszont egy nagyon komoly szavazóerő, aki nem biztos, hogy a való világból szerzi az információit.

jpmjpm 2010.02.24. 17:27:21

@Nyers Fa: "Azt tudod, hogy az államadósságban benne van a lakosság és a vállalkozások deviza hitele is?"

Gratulálok!!!! Hülyébb vagy mint Fletó.

C._de_Berzsián 2010.02.24. 18:01:19

Ez a kétkezi ez tényleg piramidális.

Ízlelgetem:

kétkezi bankár
kétkezi újságíró
kétkezi zsebtolvaj
...

:)))))))

És hát tényleg át kellene számítani azt a tévét az általános egyenértékesbe (lélegeztetőgép, esetleg olimpiai úszómedence)

trebla 2010.02.24. 18:03:21

Évekkel ezelőtt minden nyugdíjas kapott egy kis füzetet, amely az évenkénti nyugdíjkorrekciót tartalmazta évenkénti felsorolásban. Ez év elején is sorkerült ilyen korrekcióra, de ez a 2009.januárban esedékest - ami elmaradt akkor - volt hivatott pótolni. A brossurában feltüntetett 2010. januárjára meghirdetett emelésről pedig már egyáltalán nincs szó, vagyis egyszerűen törölték azt. Ezek után miről beszél Lendvai Ildikó, amikor azt hangoztatja, hogy az MSZP teljesítette, amit vállalt. Erről ennyit.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2010.02.24. 18:07:03

Ja igen, a plazmaTV és Orbán.

Orbán alatt egy tizenkét inches kijelzőjű, 55O MHzs, 128 Mb RAMos laptop 65o.ooo Ftba került.

Két éve a 17 inches, 2.2 GHz duplamagos, 2 GB ram ot tartalmazó laptop ára tokkal vonóval negyedmillió alatt volt.

Az elftikék elfelejtik, hogy az LCD technológia a mértegazdaságosság miatt sokkal olcsóbb lett. Csak az a szomorú, hogy ezt halál komolyan gondolják.

Ja igen, adócsökkentés. Most néztem meg : egy tisztességesebb fizetés effektiv adókulcsa a bruttósitás elött 51% volt. A bruttósitással , nameg az adócsökkentéssel, tényleg papasztalható 3% csökkenés.

Ugy értem, ennyivel csökkent a nettó fizetés, ugyanis az adó most 54% lett.

NE FELEDJÜK, AMIT LENDVAI ILDIKÓ MONDOTT : AZ MSZP AZ IGAZSÁG ÚTJÁN JÁR. :d

2 kezű mester 2010.02.24. 18:11:33

Pfáá,komoly statisztika ,LOL,máris fontolóra veszem a szavazatomat :D

Erről jut eszembe egy szomszédom kiírta az ajtójára egy a4-re.

T,szocialista és szdsz-es kopoktatócédula gyűjtők.Kérem ne csengessenek hozzám mert ezt "elkúrtátok" már oda adtam

Milyen igaza van :)
Bazz a Fletó elmondta hogy elkúrták és még itt erősködtök hogy húdejól csinálják a szocik?

Mszp bérkomentelőknek meg sünt :D Ébresztő,4 év múlva az szdsz sorsára kerültök remélem !

Szebb jövőt :)

zeddez 2010.02.24. 18:13:09

@Unter Bahn:

1. nem érdekel :)
2. miért kéne érdekelje akárkit is, hogy miből van, kp vagy hitel? Van vagy nincs? Tied? Ez számít. Az adó is a fenntartási költség része. Az autónal is ez van. Pl elköltözik vki otthonról mit csinálsz a szép nagy házzal a még kevesebb összjövedelemből? Majd nézed? Vagy az megy, hogy vegyünk építsünk minnél nagyobbat, aztán majd igénylünk rá vmi támogatást az 1 főre eső jövedelemszint miatt? Azt ki fizeti ki?
3. lásd 1., akkor pl fizesd ugyanezt 1 jövedelemből. Ott nuku támogatás, mert 1 főre esik minden jövedelem, de kb ugyanannyiba kerül minden. Jó a összrezsi alacsonyabb vmivel, de nem annyival, viszont csak 1 fő fizeti ki, és nem 3 és nincs támogatás semmi. Jaaa... hogy ez egy így méggázabb helyzet. Érdekes, ez a megközelítés senkiben nem merült fel. Tartsd fenn egyedül, fizesd a hitelt az adót, a rezsit, aztán akkor nézz, hogy öööö.
És ha tfh kiesik 1 fő jövedelme, akkor mi van? 1 főnél nagyjából semmi, kiadja, eladja, vesz egy kisebbet. Nálatok a 6 főböl 1 kereső kiesik, mi lesz? Kiadni eladni nem tudod, mert benne laktok. Kisebbet olcsóbbat meg nem tudsz/akarsz venni, hiszen 6 fő lakná...

Ha már gáz...

4. Na, akkor mi a baj a gázáremeléssel, ha már nem érint a téma? :) Egyébként ha a világpiacon is emelkedik az ár, a költségtöbbletet vagyis egy részét mégis kinek kéne kifizetnie, ha nem a kedves fogyasztónak, szerinted? Mi mással tudná ösztönözni, hogy ne 26fokra, meg ne az utcát fűtse a kedves póóógár, mert van mesterségsen leóccsósított gáz szarásig, hm? Vagy ezt Ti úgy gondoltátok, ha 2-3x-ra emelkedik a világpiaci ár, Te akkoris annyit fizess, mint addig, és az állam meg a megnövekedett részt 1:1 nyelje be puszira, vagy hogy? Szerinted azt úgy mégis ki fizeti ki akkor? Mert, hogy nem Te, attól annak még van költségvonzata meg ára, de az már kit érdekel, ugye? Jaaa. Sok a gázszámla? Fizess távhőt. Akkor majd megtudod mi a drága, 1nm vagy 1 légköbméterre kiszámolva a fűtést a távhő messze a legdrágább, nem csak jelenleg, hanem elég régóta az. Jaaa. Mégsincs miatta ez a nyivákolás, mint ami a gáz körül van bizonyos kormánnyal szimptizánsok felöl. Vagy azt hiszed most majd visszajön Orbán és majd visszaállítja neked a 2001/2002 téli gázszámláidat, mert akkora gázártámogatást fog kigazdalkodni Neked, hogy annyit fizethess, mint akkor, függetlenül a gáz világpiaci árától?
Hát nem fogja, abba megnyugodhatsz már most előre. Vagy majd nekiáll kekeckedni a Putyinékkal a gáz árán, mint ahogy az ukránok is tették? Jól jártak vele nagyon, pedig csak vmi 1USD-n álltak le vitázni. Na, akkor lesz majd csak gázáremelés igazán.

Tirpákia rózsája 2010.02.24. 18:16:46

Valamiről lemaradhattam, hogy már a főoldalon kormányellenes hangvételű irományra hívja fel a zindex a figyelmet... Tán csak nem a rendszerváltozástól félnek? Lesz még belőlük kereszténydemokrata magazin néhány hónap múlva!...

anyadmajma 2010.02.24. 18:31:10

Az ingatlanadó (azaz vagyonadó) kapcsán azt az egy apróságot mindig elfelejtik közölni, hogy az egyik alapfeltétele volt az irdatlanul sok hitelnek, amit a válságra hivatkozva felvettünk az IMF-től. Amiből most a válság ellenére "jól" élünk. Szóval lehet ellene köpködni, meg mi majd megszüntetjük, csak utána lehet ballagni és megmagyarázni, hogy miért is nem teljesítettük a szerződés ránk eső részét.
Amúgy ez a kampány nem meglepő, noha épelméjű embereknek tényleg mulatságos. Mindegy milyen színbe öltöznek, mindegyik az "átkos" rendszerben nőtt fel, volt párt vagy kisz tag.
Azt meg ugye tudjuk, hogy a disznó tizennégyet ellik....:)

anyadmajma 2010.02.24. 18:40:12

@zeddez: Nos, valószínű neked zsíros állásod lehet, vastag a bankszámlád fizetéskor, de sajnos ebben az országban ezzel nagyon szűk réteghez tartozol. Majd ha a világpiaci fizetésemet megkapom én is, akkor talán csak megszokásból fogok morogni én is, ha emelik a gáz árát. Az ugyan igaz, hogy igazodni kéne a piaci árhoz, de ha nem kótyavetyélték volna el az energiaszolgáltatókat, akkor talán olcsóbban lehetne adni a gázt is.
Tudod, ebben az országban sokan vannak, akik a "középosztály" szintje alatt élnek nem kevéssel.

Unter Bahn (törölt) 2010.02.24. 18:49:03

@zeddez: Nálam az alapprobléma azzal kezdődik, hogy új adónemet alkotnak törvénybe iktatva egy olyan gazdasági esemény kapcsán, ami:

1. Az adófizetési kötelezettség keletkezése vissszamenőlegesen keletkeztetett, egy olyan időpontban, amikor 7 évvel korábban nem állt módomban a nem csekély összegű adót számításba venni.

2. Akár kp-ből, akár hitelből épült az a kurva ház, már legalább kétszer leadózott a pénz, mire építőanyag, majd ingatlan lett belőle (pl. SZJA, ÁFA stb). A többszörös adózás tilalmát eltörölték?

3. Mivel az ingatlan eladásnak-vétel nem csekély összegű illeték és/vagy adózási vonzatai is vannak, azzal elütni a dolog élét, hogy havonta-félévente-évente adjunk-vegyünk másik házat, az enyhén szólva POFÁTLANSÁG!!!

II.Briandrew 2010.02.24. 18:58:14

hát ha az mszp-nek még 8 év ámokfutás után is hisz valaki, az valahol a mars környékén élt az elmúlt időszakban? vagy esetleg kómában volt talán, netán hibernáltatta magát? maximum így tudom elképzelni, hogy ennyi bénázás után még valaki el tudja hinni azt a maszlagot, amit nyomnak...és ez a kampány, ezek a számok, ezek a szövegek...szimplán csak szánalmas és nevetséges, bár talán ez utóbbi kevésbé, hiszen a saját bőrünkön érezzük, milyen "remek" kis nyolc évünk volt, de hál Istennek vége!

portis · http://www.online-szallas.com 2010.02.24. 19:08:26

@anyadmajma:

Minden országban sokan élnek a középosztály szintje alatt, attol középosztály a középosztály.

Mitya Ivanov 2010.02.24. 19:17:53

undorító hazug mocskos banda az MSZP, az ország szégyenei.

Unter Bahn (törölt) 2010.02.24. 19:22:36

@II.Briandrew: Jamesboci észrevételét kiegészíteném azzal, hogy Magyarországon a választást nem megnyerni szokta egy párt, hanem a többi elveszíteni... magyarán a szavazó nem valami mellett, hanem valami ellen szavaz és a kettő között az a különbség, hogy ha én így járnék el, akkor a két 'nagyot' eleve dobnom kellene a pakliból és maradna pl. az, aki majd 20 éve még bomberdzsekis bűrfejű volt 60-as IQ-val, most meg a honlapján olyan szittya-magyar dumát vég le, hogy nem tudom, sírjak-e vagy nevessek, mert ami ott áll, az nem program, nem életrajz, hanem egy borzasztó sz.r vicc:-(((

kurÍR 2010.02.24. 19:30:40

Jó mazochistaként megnéztem mind a 20 táblázatot.
Bizony nagyon hálátlan a mi népünk, hogy ennyi jótétemény után sem akarja egy emberként újra megválasztani a jótevőit.
Nagy varázsló lehet ez az OZ (Orbán Zseni), hogy ezt a sok jót el tudja tüntetni a polgárok fejéből.
Mi jöhet itt még?

kívülálló 2010.02.24. 19:34:29

Érdemes volt elolvasni, legalább megtudtam, milyen jól éltem az elmúlt 8 évben.

Mit is kivánhatnék még?
Hasonló sikereket egyéni boldogulásukban szeretett vezetőinknek.

Aszi 2010.02.24. 19:36:26

Nem értem, a poszt miért nevezi hülyeségnek, hogy 17%-kal jobban teljesít a gazdaság, mint 2001-ben. A grafikon ezt mutatja. Ez nem hülyeség, ez tény. Az már más kérdés, hogy lehetett volna sokkal több is a növekedés.

Azonkívül az évenkénti balesetek számát mutató grafikon utolsó három oszlopa jóval meredekebb csökkenést mutat, mint amennyi a hosszú távú trendből következne. Ez pedig valószínűleg a kollektív felelősség és a megemelt szabálysértési bírságok következménye.

portis · http://www.online-szallas.com 2010.02.24. 19:39:01

@II.Briandrew:

Nekem tökmindegy, hogy ki nyeri a választásokat se jobban se roszabbul nem fogom érezni magam, de arra azért kiváncsi vagyok mire számítasz, mitől lesz jobb az életed ha a fidesz nyer?

Az embernek persze lehet szimpatikus a baloldal, vagy a jobb, de azt várni hogy bármelyik kánaánt hoz az országra... hááát!!

Aszi 2010.02.24. 19:39:25

akarom mondani objektív felelősség

Aszi 2010.02.24. 19:43:28

Azt írja a poszt: "a gazdaság aktuális állapotáról az évről évre történő változás sokkal több mindent mond el. Az meg kérem szépen olyan horribilis mínuszokat mutat, hogy csak na."

Nos, ez nem igaz, a grafikon jól mutatja az évről évre történő változásokat is, és csak egyetlen évben volt horribilis mínusz: tavaly, a válság miatt. A többi évben növekedés volt, és idénre várnak még egy egyáltalán nem horribilis mínuszt.

Dr. Justice · http://dotkom.blog.hu 2010.02.24. 19:53:48

@Aszi: GDP: az, hogy 17 százalékkal több a GDP, nem jelenti, hogy 17 százalékkal jobb a teljesítmény, az output nagyobb, de semmit nem mond a gazdaság szerkezetéről, versenyképességéről, a hatékonyságról, stb. Ezért ekkora szemétség ezt előhozni, mert olyan, mintha, de nem. Azt pedig leírtam, ha értelmesen akarnak a GDP-ről beszélni, minimum éves szinten teszik.

2) Közlekedés: már nagyon sok kommenttel korábban leírtam, hogy az, hogy valami egy trend mentén csökken, nem jelenti, hogy nyílegyenesen követi a vonalat, hanem azt, hogy akörül ingadozik, az utolsó oszlopok csökkenése egyszerűen lehet amiatt is, hogy előtte a trend felett volt, most egy picit alászalad, de a folyamat változatlan. Az is lehet, hogy újabb tíz év múlva visszanézve kiderül, hogy ez valóban a trend megtörése, és gyorsabb csökkenést látunk (a logika persze nem ezt diktálja, nyilván soha nem lesz olyan, hogy nulla a halálozások száma, legfeljebb egyre csökkenő tempóban közelítünk a nulla szinthez). Egyébként pedig nem írtam, hogy nem jók vagy nem hatásosak az említett intézkedések, de azt, hogy 2001 és 2009 között 400 a különbség, úgy interpretálni, hogy évente 400-zal kevesebb, az elemi szintű retardáltság.

Dr. Justice · http://dotkom.blog.hu 2010.02.24. 20:00:43

@Aszi: Nem, nem mutatja jól, legfeljebb sejteni lehet, ha direkt ilyen szemmel nézi valaki. De pont nem az volt a célja az egésznek, hogy ilyen szemmel nézze. Ha felrajzolod a GDP változásának negyedéves, év/év alapú grafikonját, nem egyetlen mínuszt fogsz ott látni, márpedig a GDP mérésének ez az elfogadott módja. Az idénre várt szám még változhat, a grafikon végén lévő felkunkorodás pedig simán csak találgatás (amit persze elfelejtettek ráírni a chartra, a piros vonal nyilván arra utal, hogy addig vannak a tényadatok). De hangsúlyozom: az, hogy 117 százalékon áll ez az index, az ég világon nem jelent semmit, pláne mivel ha máshonnan kezded rajzolni, nem 2001-től, egészen más értékek lesznek ott, míg a negyedéves év/év változás az annyi, amennyi, akárhonnan húzod a vonalat.

Aszi 2010.02.24. 20:01:58

@Dr. Justice: Sajnos továbbra sem értem, hogy mit akarsz a GDP-vel kapcsolatban. Ha 17%-kal nagyobb az output, az azt jelenti, hogy ennyivel jobban teljesít a gazdaság. Hogy jön ide a szerkezet meg a hatékonyság?

A baleseteknél az utolsó 3 évben látott erőteljes csökkenés meredekebb, mint amennyit a normál ingadozásból várhatnánk. És az is igaz, hogy az évi 800 az évi 400-zal kevesebb az évi 1200-nál. Vegyük azért észre, hogy 2007 óta következett be a nagy csökkenés, 2007-ben még egy picit magasabb is volt a szám, mint 2001-ben. Gyakorlatilag 2001-től 2007-ig stagnált az érték, és 2008-2009-ben zuhant nagyot.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2010.02.24. 20:03:04

@zeddez:

Már ne is haragudj, de hülyeségeket írsz.

"miért kéne érdekelje akárkit is, hogy miből van, kp vagy hitel? Van vagy nincs? Tied? Ez számít."

Látom, nem te állítottad össze a holland adórendszert.
Hollandiában a NETTÓ megtakarítások adókötelesek ugyan, de a NETTÓ szón az adósság és a megtakarítás előjeles összege értendő.

Az ingatlan után ugyan kell ingatlanadót fizetni, de az adóalapodat az előtörlesztés illetve a jelzálog törlesztőrészlet összegével csökkentheted.

Egyébként amit mondasz ( és amit a kedvenc pártod mond ) az a számviteli alapelvekbe is ütközik. Ugyanis a "hitelesség" elve a vállalkozásoknál pont azt jelenti, hogy a vállalkozás "pénzügyi erejéről" kell a pénzügyi kimutatásokból képet kapnunk. Ugye, ezért is lehet a bevételből a költségeket levonni. Mert jó is lenne, ha péknek a kenyér bruttó eladási ára után (amelyben benne van a bér és energiaköltség, stb) kellene nyereségadót fizetni.

Kérlek, legközelebb jobban gondold át, amit leírsz.

Aszi 2010.02.24. 20:05:44

@Dr. Justice: Nos, akkor mutasd csak be a negyedéves szintű grafikont, ne a levegőbe beszélj. Nyilván ott is 2008-ben lesz több mínusz, abból fakadóan, hogy négyszer részletesebb a grafikon, ezért ahol az éves szintű grafikonon egy mínuszt látsz, ott a negyedévesen négyet egymás mellett. Ettől még a többi évben zömmel növekedést fogsz látni.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2010.02.24. 20:09:10

@zeddez:
"a költségtöbbletet vagyis egy részét mégis kinek kéne kifizetnie, ha nem a kedves fogyasztónak, szerinted? "

Ebben van valamekkora igazság, de csak valamekkora.
1. A gázártámogatás átláthatatlan rendszerét a kommerek vitték tökélyre.
Hogy a Fidesz mit mond, azt leszarom, mert nem a Fidesz kormányzott.

Tudod, ott a baj, hogy az Energiahivatal olyan költségeket is megadott a szolgáltatóknak, amelyek nem igazán voltak jogosak. Ezt tetézte a mindenféle elhalasztott áremelés után járó abszolut intranszparens és követhetetlen kamat.
Mindezek azt eredményezték, hogy a gáz ára tavaly a világpiacon ( és a ny eu fogyasztóknál is ) csökkent, de Magyarországon növekedett.

A világpiaci gázárak növekedéséért nem az mszp a felelős, bár kicsit furcsa, hogy az Apró család kormányfője alatt az orosz drágábban szállít nekünk gázt, mint Ny Eu országainak. (Utálom az mszpt és az oroszokat is, de ennyi hasznom legalább lehetett volna abbol, hogy a kommerek uralkodtak 8 évig)
Az mszp az intranszparens gázárrezsim fenntartásáért és az Energiahivatal legalábbis kritizálandó tevékenységéért felelős.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2010.02.24. 20:15:42

@Unter Bahn:

Ez így igaz.
Józan ésszel az ember nem szavazhat a Jobbikra. Ha eliminálták a cigányokat meg a kommunistákat, akkor jönnek a "nadrágos emberek", meg a "dologtalan entellektüelek". Ugye, az utóbbi két kategóriába a gépészmérnök, a kutató matematikus meg a C++ peogramozó éppúgy beletartozik, mint a mérlegképes könyvelő meg a befektetési elemző.

Az mszp még a jobbiknál is ellenszenvesebb. Rohadt kommerek, csak loptak, elkúrtak meg agyonadóztattak az elmúlt 8 évben. Aki meg tüntetni merészelt, az kapott gumilövedéket a pofájába.

A Fidesz gyenge kezdés után erősen visszaesett, de egy Kövér lacával súlyosbitott Kubatov még mindig jobb alternatíva, mint az idegbeteg paprikajancsi, meg a többi "gyurcsány árva" :D

Dr. Justice · http://dotkom.blog.hu 2010.02.24. 20:17:57

@Aszi: Nem évi 800 és évi 1200 van ott, hanem 800 2009-ben, és 1200 2001-ben. Ez nem évi 400, a két kiragadott érték között nagyjából évente átlagosan 50 a különbség. Ez a helyes megfejtés.

A GDP fogósabb, de azért megpróbálom még egyszer, máshonnan: közgazdászok nem véletlenül nem 8 évet felölelő GDP-indexben beszélnek, mert nem mutat semmit sem, félrevezető. A gazdaság teljesítménye nem a GDP aktuális szintje, hanem annak növekedése. Ez a gazdaság logikája, tehát nem azt kell néznünk, hogy az elmúlt 8 évben 17 százalék a növekedés, ettől nem teljesít jobban 17 százalékkal, hanem azt, hogy momentán éves szinten 7 százalékkal zsugorodik a GDP (-7 százalék a növekedés, 2009 harmadik negyedéves év/év adat). Ez a gazdaság aktuális teljesítménye, nem a plusz 17 százalék. És ehhez még tegyük hozzá, hogy hiába több elvileg a kibocsátott javak összértéke, a gazdaság teljesítőképessége a szerkezeti gyengeségek, versenyképességi hátrányok, satöbbi satöbbi miatt egyáltalán nem erősebb. Remélem így már világos.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2010.02.24. 20:21:57

@Aszi:
"Ha 17%-kal nagyobb az output, az azt jelenti, hogy ennyivel jobban teljesít a gazdaság. Hogy jön ide a szerkezet meg a hatékonyság?"

Például úgy, hogy a felfutás lehet éppen az árrugalmatlan kereslet következménye is, amelyet a megnövekedett hitelpénz mennyiség okozott a világgazdaságban.

Ami azért gáz, mert így a hozzáadott érték nem igazán növekszik. És ha az nem növekszik, akkor a bérszerkezet tartósan lemarad NyEu mögött. Ami még mindig nem lenne baj, de a gazdaság a jövőre nézve sem gyűjt elég potenciált, hogy versenyképes legyen.
vagy te a versenyképességet az olcsó bérekkel képzelted el ?

A másik meg : nem csak az abszolut hanem a relativ növekedés is számit. A világban verseny van és a világgazdaság, sokak tévhitével szemben, igenis nullösszegű játszma. Ha a szomszéd gyorsabban növekszik, egy idő után ő használ ki minket és nem pedig fordítva. Ez brutálisan hangzik, de igaz.

Dr. Justice · http://dotkom.blog.hu 2010.02.24. 20:25:10

@Aszi: ebben a cikkünkben van a legfrissebb adat: www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=3&i=128518

itt a chart: www.portfolio.hu/img/upload/2010/02/gdpnegysed100212.jpg

Az előbb harmadik negyedévet írtam, a negyedikben már "csak" 4 százalék az éves csökkenés.

gulasZuppe 2010.02.24. 20:26:16

Amit ez a part és klientúrja művel azt évek ota ép ésszel felfogni nem lehet.
Nagyo fontos számukra a kommunikáció, minden évben, szines táblázatos grafikonos kiadványokkal jelentkeznek, ahol mindig kihangsúlyozzák, hogy sokkal jobb már most mint volt, és sokkal de sokkal jobb már mint Orbán Viktor idejében volt.
(Az ő időszámításuk nem Orbán Viktornál kezdődött... - KÁDÁR IDEJÉBEN MÉG ENNYI BALESET SE VOLT! AKKOR KÁDÁR AZ ISTEN?? hubsszatokmeg, ti "mszp" nem vagytok normálisak az már tuti...)
Minden évben megynyugtatják a panellakó örökszazvazóikat, meg a nyugdíjasokat, szokásos emelésekkel, támogatásokkal, isten ments, hogy hajuk szála is görbüljön).
Amit műveltek az elmult 8 évben az totálisan koncepciótlan, átgondolatlan, politikailag felülröl vezérelt, szakmaiságot nélkülöző, nagyszájú, aljas módon elkövetett szándékos károkozás volt.
Háromszor lecserélték a "kommunikátor" vezetést 8 év alatt, mindig ettől várták a messiást. És mindíg egyre rosszabb lett.
ÉS MOST MEG ÚGY TESZNEK MINTHA OTT SE LETTEK VOLNA.
Orbán Viktor? Hatbazzeg, legyen akkor király.

Aszi 2010.02.24. 20:29:47

@Dr. Justice: Balesetek ügyében: 2001 körül évi 1200 embert halt meg, most meg évi 800 ember hal meg, tehát most évi 400-zal kevesebben halnak meg. Ez így korrekt! Nem úgy van, hogy 2001-ben meghalt 1200 és 2009-ben 800, a kettő között meg senki, hanem minden évben egy újabb 1200-as csapat halt meg 2001 körül, most meg minden évben egy újabb 800-as csapat, ha sikerül tartani a 800-as értéket. Tehát igenis korrekt az a megállapítás, hogy évente 400 ember élete van megmentve.

A GDP-vel kapcsolatban alapvetően nem értünk egyet. Igenis a GDP szintje a gazdaság teljesítménye, és nem a növekedése. Ezért szokták az országok egy főre eső GDP-jét összehasonlítani. Ahol ez magas, az gazdag ország, ahol alacsony, az szegény ország. És nem azt nézik, hogy mennyivel nő, már csak azért sem, mert a fejlett országokban tipikusan nagyon keveset nő, míg a fejlődőekben nagyon sokat.

Aszi 2010.02.24. 20:34:37

@Dr. Justice: Bejött a jóslatom, mert a negyedéves felbontású diagramon is mindenhol növekedés van, kivéve a 2008 utolsó negyedévétől számított öt negyedévben. Vagyis ahogy írtam: itt egy mínusz helyett négy (oké, öt) mínuszt látsz, mivel nagyobb a felbontás.

Dr. Justice · http://dotkom.blog.hu 2010.02.24. 20:43:55

@Aszi: Figyelj, ez az utolsó köröm, szóval: nem, nem évente 1200-an haltak meg, hanem pontosan 2001-ben haltak meg 1200-an, és a KSH adataiból tudjuk, hogy más években mennyien haltak meg. 2009-ig évente átlagosan 50-nel kevesebben, azaz minden évben ennyivel alacsonyabb a halálozási szám, ha csak a 2001-es és 2009-es adatok közé húzzuk ki a folyamatot. Persze a tényadatokból tudjuk, hogy pontosan mikor mennyi volt a halálozás, ezért felesleges ezzel bűvészkedni.

GDP: Nem velem nem értesz egyet, hanem a közgazdaságtan tankönyvekkel, ami nyilvánvalóan soha nem volt a kezedben (nem bántásnak mondom, én sem olvastam orvosi vagy mérnöki tankönyveket soha). Kevered a szezont a fazonnal: a gazdaság teljesítménye --> GDP-növekedés egyik negyedévről a másikra (nagyon leegyszerűsítve), gazdaság fejlettsége --> GDP/fő. Az első egy változást tükröz, milyen ütemben képes növekedni a gazdaság, a gazdaság dinamikáját próbálja megragadni, a másik viszont egy pillanatkép, ami viszont kizárólag egy és ugyanazon időpontban hasonlítható össze különböző országok között. Egyébként nem feltétlenül a legjobb mérőszám, a GDP/munkaóra például sokkal jobb lehet a fejlettség megragadására, ez ugyanis a munkaerő termelékenységét mutatja, minél több gép, fejlettebb gazdaság, egy ember egyetlen óra alatt annál nagyobb értékű javakat tud előállítani.

Aszi 2010.02.24. 20:44:54

@Scaramella va alla guerra: ez mind szép, de egy szórólapon nem lehet hozzáadott értékről meg bérszerkezetről beszélni. A szórólap szerintem alapvetően azt akarja cáfolni, amit a Fidesz harsog az emberek fülébe: hogy az MSZP-kormány tönkretette a gazdaságot. Hogy lehet az a gazdaság tönkretéve, amelyik 17%-kal többet termel, mint 2001-ben? Hát sehogy. A gazdaság továbbra is működik, termel. Más kérdés, hogy jó gazdaságpolitika mellett növekedhetett volna sokkal többet is 17%-nál, de a Fidesz nem azt mondja, hogy többet kellett volna növekednie, hanem hogy tönkre van téve.

Dr. Justice · http://dotkom.blog.hu 2010.02.24. 20:45:32

@Aszi: Igen öt negyedévnyi recesszió, és még nem tudjuk, hány negyedév jön. Ez elképesztően durva visszaesést jelent, nyugodtan hidd el nekem.

soproni1 2010.02.24. 20:47:53

Azt nagyon tisztelem a fidesz szimpatizáns nyugdíjasokban, közszolgákban, hogy nem fogadták el a szemét D209-es román kisebbségi Meggyesy-től a dupla bért, 13. havi nyugdíjat, fizetést csak azért, hogy Magyarországon a költségvetés hiánya nehogy kezelhetetlen legyen. Sok 35 év feletti fidesz szavazó hasonló okokból nem fogadta el a támogatott lakáshitelt, illetve visszautalta a kamat különbözetet, hogy ne terhelje feleslegesen a költségvetést. Ők legalább jogosan köpködnek.

Aszi 2010.02.24. 20:49:27

@Dr. Justice: A saját értelmezésedet erőlteted, pedig csak rá kell nézni a grafikonra! Nemcsak 2001-ban haltak meg 1200-an, hanem a 2001 körüli időszakra az volt a jellemző, hogy minden évben 1200-an haltak meg! Ezt jelenti az "évente 1200" kifejezés. Hasonlóan, ha feltételezzük, hogy tartós marad a 2009-es 800-as adat, akkor az azt jelenti, hogy nemcsak 2009-ban haltak meg ennyien, hanem ez lesz a jellemző erre az időszakra, tehát ez minden évben 800 embert jelent: évente 800-at. Évente 1200 - évente 800 = évente 400. Ennyit kéne megérteni.

Közgazdaság-tankönyv már volt a kezemben. Amit te mondasz, az a "teljesítmény" szó önkényes értelmezésén alapul, amin te "egyik évről a másikra történő növekedést" értesz. De ez így nem szerepel semmilyen tankönyvben, ezt te vezetted be és erőlteted. Én meg az outputot értem alatta, én meg ezt erőltetem.

Dr. Justice · http://dotkom.blog.hu 2010.02.24. 20:51:27

@Aszi: Te teljesen hülye vagy, ez bebizonyosodott. Vegyük ezt: van kezdetben 100 forint fizetésed havonta, de mivel jól megy cégnek, ezután évente mindig 10 forinttal többet kapsz havi szinten. Aztán egyik évben már csak 5, aztán 2 a fizetésemelésed, így éppen 125 forint havinál jársz. Aztán a következő évben csak 120, aztán 117 forint lesz hirtelen (a számok csak véletlenül esnek egybe). Szóvá teszed a főnöködnek, aki közli, hogy mit rinyálsz, van fizetésed, semmi baj nem történt, hazugság, hogy megváltozott az anyagi helyzeted.

Nem a Fidesz mellett vagy ellen, vagy a szocik mellett vagy ellen érvelek, csak vedd már észre, hogy mennyire ostobaság amit írsz.

Aszi 2010.02.24. 20:53:38

@Dr. Justice: Mindketten tudjuk, hogy ez a recesszió a válság miatt van és az egész világgazdaságra igaz. Azokban az országokban, ahol sikerült a visszaesést kivédeni, ott a költségvetési hiány szállt el. Mi ezt nem engedhettük meg magunknak és a hiányt alacsony értéken tartottuk.

soproni1 2010.02.24. 20:54:26

@Aszi:

A Gyurcsány-féle túladóztatás, vállalkozó üldözés az inaktív többség kivánságára történt.

Mivel, ezért mi vállalkozók inkább tőzsdézünk, vagy külföldre menekítjük a vagyonunkat, megszívták ők is.
Ezért igazságos a válság.
Üldözik a feketemunkát ? Nem építkezünk. Nincs fekete munkás, mert munka sincs, tehát illeték sincs, ipar sincs. Ezt érték el a vagyonosodási, meg csillagszóró hadművelettel. Inkább nem foglalkoztatunk senkit, az a biztonságos.

Aszi 2010.02.24. 20:57:54

@Dr. Justice: Egyáltalán nem ostobaság, pont ez a lényeg. Attól, hogy nem emelkedik a fizetésem, attól még ugyanúgy megélek, mint korábban. Nem halok éhen, nem jutok koldusbotra, hanem pont olyan jól élek továbbra is mint addig. Az már más kérdés, hogy panaszkodhatom, hogy miért nem kapok többet, de ez ugyebár nem ugyanaz, mint arról panaszkodni, hogy ki vagyok fosztva és el vagyok szegényedve.

Aszi 2010.02.24. 21:00:42

@soproni1: Ezen nem lehet egyszerűen adópolitikával segíteni, az egész ország működését kellene átalakítani, és ez évtizedekig tartana. A Fidesz sem úgy néz ki, hogy jó irányba akarna menni, tekintettel arra, hogy az elmúlt 8 évben kizárólag osztogatást hirdetett.

zala 2010.02.24. 21:00:55

A nagyobb biztonság, nyugodtabb hétköznapok kérdésében úgy érzem, hogy a közúti baleseti statisztikánál beszédesebb az a hír, hogy a magyar rendőrség a romagyilkosságok helyszíni bizonyítási eljárások helyszíneit osztályozva arra jutott, hogy van olyan település ahol a bizonyítási eljárást nem tudják megoldani.
Vagy rosszul látom és ez csak azért nem került bele a fenti kiadványba, mert nehéz oszlopgrafikont készíteni belőle?

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2010.02.24. 21:03:35

@Dr. Justice:

Nézd, nem a visszaesés a gond. Még csak nem is a mértéke.
hanem az, hogy HONNAN.
Ugye, a litvánok évente 13% növekedést produkáltak. Most visszaestek úgy 8%ot.
Mi visszaestünk hetet, úgy, hogy évente ( a prostitúciót is beleszámitva :D ) nem volt 3% növekedés.

Hogy miért, azt soproni1 nagyon jól leírta.

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2010.02.24. 21:06:13

@Dr. Justice: A 17%-os GDP-növekedésről még annyit, hogy az összes felzárkózó EU-s és EU-val szomszédos ország közül az adat nálunk a legalacsonyabb (valami harmincvalahány országról beszélünk); sőt, egyedülálló módon 2001 és 2008 között egyedül Magyarországon volt a GDP növekedése alacsonyabb, mint a régi 15 tagú EU országaiban. Tehát egyedül Magyarország lemaradása nőtt, miközben a többiek Marokkótól Fehéroroszországig közelebb kerültek Nyugat-Európa szintjéhez.

indapass90210 2010.02.24. 21:09:49

Mekkora igazságok vannak itt kérem!

2001-ben egy suzuki kétmillióba került, az átlagfizu meg volt vagy 80ezer! Most ugyanaz az autó 300ezerért megvásárolható, miközben az átlagfizu 120ezer lett, vagyis két és félhavi pénzből megvehető! 10x jobban élünk, mint 10 éve!

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2010.02.24. 21:10:18

@Aszi:
Nézd, a GDP olyan dolog, hogy sokféleképpen lehet mérni.
Három éve asszem úgy volt 2.1% növekedés, hogy a prostitúciót is beleszámolták.

Ugye, azt te sem gondolod komolyan, hogy az országot a kurválkodás fogja prosperálóvá tenni.

"ez mind szép, de egy szórólapon nem lehet hozzáadott értékről meg bérszerkezetről beszélni."

Akkor nem kell róla írni. Ugye, az mszp ( legalábbis Lendvai szerint ) az "igazság útján jár". Hát aki ott jár, az minimum, hogy nem ír le marhaságokat arról, hogy hány órát kell a munkásnak dolgoznia a TVért, meg milyen jól megy a gazdaság.

BTW : hogy akarsz arra a gazdaságra épiteni, amely
1. igaz, hogy 17%kal áll jobban, mint a 2oo1es érték, de
2. nincs kutatás
3. nincs magas hozzáadott értékű termelés, az export importhanyada nagy
4. tőkehiányban szenved, amelyet a kiszorítási hatás csak ront
5. a közterhek az elkúrás következményeként óriásiak, ami a vállalkozókat demotiválja ( l. @soproni1: megjegyzését )

Ja igen. A nemzetállamok gazdaságai az 1348as pesitsjárvány után is "termeltek". Mégsem mondhatjuk, hogy a pestis emberöltőn belül jót tett a gazdaságoknak :D

Tóth Ágas 2010.02.24. 21:16:53

tényleg röhejes hülyeségeket hordanak össze, de a célcsoportjuknál ez 40 éve beválik. miért váljanak meg tőle?

ma ezzel már inkább a törzsszavazóikat szólítják meg, igaz azok már ezt is nehezen követik. (és ezt az MSZP PR-osai is tudják)

milyen klassz is, ha egy ország útját a passzív és szellemileg leépült rétegek szavazatai jelölik ki

(már hallom: ők is ugyanolyan emberek - nem, nem ugyanolyanok, sajnos aki hülye, az hülye és a hülye véleménye valójában szart se ér, mondjuk ki)

portis · http://www.online-szallas.com 2010.02.24. 21:19:11

@Dr. Justice:
Nincs igazad a GDP-vel kapcsolatban, egyértelmü a felirata: a GDP alakulása a 2001 évi %-ban. Tehát nem a GDP növekedését akarja mutani, (és nem is azt ábrázolja) hanem a 2001-et bázis évnek (100%-nak) véve az azóta eltelt évek mindegyikének eltérését az adott évhez viszonyítva.

órarugógerincű felpattanó 2010.02.24. 21:25:33

@Aszi: Elgurult a gyógyszered? A főnökeid pont azt hiányolják, hogy nem hirdet semmit a fidex. Mesterházy a főhülye beszél két ezer milliárd elosztogatásáról a következő négy évben. Wake up neo!

Aszi 2010.02.24. 21:26:25

@Scaramella va alla guerra: Mindig gazdasági növekedésről meg felzárkózásról beszélünk, de mostanában, amikor fenntartható növekedésről beszél mindenki, ez is megkérdőjeleződik. Sok közgazdász a "steady state economy" híve, vagyis a gazdaság kerüljön állandósult állapotba (ezt a legfeljettebb országok már elérték). Ez azt jelenti, hogy a nulla növekedést tekintik elérendő célnak. De az is kérdés, milyen szinten állandósuljon a gazdaság. Elérheti a világ összes országa Skandinávia vagy az USA jóléti szintjét? Ez erősen kétséges, már csak az ennek az energiaigényét, a gazdaságok ökológiai lábnyomát is figyelembe véve is. Ha pedig nem érheti el minden ország azt a szintet, akkor szükségképpen az országok többsége sohasem fog "felzárkózni". És miért pont Magyarország lenne az, amelyik majd felzárkózik? Nem úgy néz ki, hogy ez valaha is bekövetkezik, szerintem nagyjából ott maradunk hosszú távon, ahol vagyunk.

soproni1 2010.02.24. 21:28:30

@Aszi:
Igazad van, teljesen .

Ezt hívják úgy, hogy "Önök kérték" !

Csak mostanra elérte a "cserélhető szopófejes " állapotot a társadalom ( amit magának köszönhet).
A magam szintjén én is okozója vagyok a gazdaság elkurvulásának, mert esendő vagyok, előbb szeretném a családomat jólétben tartani, mint a közhöz adakozni.

portis · http://www.online-szallas.com 2010.02.24. 21:28:57

@portis:

Azt persze megértem hogy ez nem a legmegfelelőbb módja a gazdaság pillanatnyi teljesítményének bemutatására, de nyilván nem is ez volt a cél.

Mi a véleményed a következő mondatról: A válságot ugy kellet volna jobban kezelni, hogy kevesebbet kellett volna lopni?

Dr. Justice · http://dotkom.blog.hu 2010.02.24. 21:29:08

@Aszi: Visszaolvastam az összes hozzászólásodat, igazad van mindegyikben.

órarugógerincű felpattanó 2010.02.24. 21:30:40

@Aszi: Igen, de a steady state-hez az is kellene, hogy mindenki más is abba kerüljön. Ha a neked importáló árat emel, akkor borul az egyensúlyod. A hitelállományról nem is beszélve.

órarugógerincű felpattanó 2010.02.24. 21:33:15

@Aszi: De mi van azokkal, akik nem kevesebbet keresnek, ha nem megszűnt a munkájuk/vállalkozásuk?

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2010.02.24. 21:34:15

@Aszi:

Ez való igaz.
De a kormányzati kommunikációban a "fenntartható fejlődés" és a null growth fel sem merült.
Sőt, az összes cselekedetük ennek ellentmond. Példának okádék az autópályákat fejlesztették ötezermilliárdért, ahelyett, hogy a közösségi közlekedést ( azon belül is a vasutat ) fejlesztették volna.

És azért az sem mindegy, hogy hol áll be az egyensúly. Monsjuk nem örülnék az olyan egyensúlynak, ahol a hónap végén a lakosság zöme a csekkekkel sakkozik, hogy mit fizessen ki.

A magas hozzáadott értékű termelés a null growthtól független. EEzügyben Pártunk és Államunk semmit sem tett.

Aszi 2010.02.24. 21:41:51

Namost mi magyarok híresen kesergő, panaszkodó nép vagyunk. Ezt is figyelembe kéne venni.

Magyarország az egy főre eső GDP tekintetében az országok ranglistájának felső harmadában van, ezzel Világbank által az "upper-middle income" kategóriába sorolt országokhoz tartozunk. Ehhez képest a Gallup felmérése szerint a magyar ember közérzete olyan, mint a haiti és a burundi embereké, és csak a zimbabweieknél érezzük magunkat jobban.

Ezen kéne valahogy változtatni, mert elég jó eséllyel sohasem kerülünk a "high income" országok közé, így bele kell törődnünk jelenlegi "upper middle income" státusunkba.

Aszi 2010.02.24. 21:43:23

@Dr. Justice: Na hát erre nem számítottam. Szerintem csak belefáradtál a vitatkozásba :)

órarugógerincű felpattanó 2010.02.24. 21:46:16

@Aszi: Jaja. Csak éppen az a baj, hogy rossz az eloszlás. Mondjuk vannak sikerszakmák, pl. tömegközlekedési tanácsadás, de az átlagjózsi az a lower middle, vagy még alatta van.

Aszi 2010.02.24. 21:47:52

@Scaramella va alla guerra: Ez világos. Nyilvánvalóan lehetett volna sokkal jobb gazdaságpolitikát folytatni. Csak sajnos amíg a Zemberek minden változást elutasítanak és kizárólag a populizmusra hallgatnak, addig ez egyetlen pártnak, kormánynak sem fog sikerülni. És megértetni az emberekkel, hogy változásokra van szükség, és megpróbálni elfogadtatni velük, ez embertelenül nehéz feladat, talán lehetetlen is.

portis · http://www.online-szallas.com 2010.02.24. 21:48:31

@Aszi:

Mondjuk ez az állandósult, növekedés nélküli gazdaság szerintem marhaság...

Lehet hogy filozófiailag tetszetős, de tapasztalatom szerint egy cég vagy folyamatosan fejlődik, törekszik a forgalmát és nyereségét növelni, vagy bukik mint az állat.

soproni1 2010.02.24. 21:50:25

@Aszi:

Ghinseng-et a népnek ! Olcsóbb, mint a folyamatos nyugdíjemelés !
Bár a hosszú élet is veszélyes !
@órarugógerincű felpattanó:

Remélem indul ilyen szak is az egyetemen !

Aszi 2010.02.24. 21:51:27

@órarugógerincű felpattanó: Az eloszlás más országokban is hasonló, a jövedelemegyenlőtlenséget mutató Gini-index Magyarországon teljesen normális, elfogadható értéken áll.

kapdbeabalbokám 2010.02.24. 21:58:43

@zeddez: Nekem ez zavaros, értelmetlen, értelmezhetekten hablaty.

MakiMuki 2010.02.24. 22:08:24

Ritka gyenge cikk. A blogoló annyit ért a közgazdaságtanhoz, mint hajdú a harangöntéshez. Tételesen cáfolható minden érve, állítása. Ja, mielőtt még bárki meggyanusítana, soha nem szavaztam az mszp-re és soha nem is fogok. Csak éppen értek ahhoz, amit mások csak ugatnak itten...

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2010.02.24. 22:11:25

@Aszi:
Ez így igaz. csakhogy:
1. Az mszpnek nem kellett volna rájátszani az emberek ostobaságára ( L. 23 mió román meg a 19.ooo forintos "csekkek" )
2. Példát kellett volna mutatnia az elitnek az áldozatvállalásból. Ugyanis úgy én sem vagyok hajlandó áldozatot vállalni, hogy közben a kormánypárt talicskával tolja ki a közpénzt és adót csal, mint állat.

Ez persze igaz a Fideszre is, csak a nagyságrend ( egyelőre ) kisebb.

órarugógerincű felpattanó 2010.02.24. 22:13:58

@Aszi: Hát, gyanítom, hogy az az általunk közölt adatok szerint van, és én már csörcsilnél is gyanakvóbb vagyok, már azt sem hiszem el, amit magam hamisítok.

órarugógerincű felpattanó 2010.02.24. 22:15:59

@Naked Lunch: Jajaja. Én simán el is hiszem neked. Vízen tudsz járni?

Dr. Justice · http://dotkom.blog.hu 2010.02.24. 22:17:10

@Naked Lunch: Na, jöhet a tételes cáfolat, szedd pontokba nyugodtan, kíváncsi vagyok tényleg.

pagocs 2010.02.25. 18:46:01

@Dr. Justice: "Sose vitatkozz idiótákkal, mert lesüllyedsz az ő szintjükre és legyőznek a rutinjukkal!" :)

Aszi 2010.02.25. 23:00:08

No most, hogy a Fidesz is kijött egy brosúrával, erről is szívesen látnék egy hasonló elemzést! Ebben sincsenek éppen színtiszta igazságok. Kezdjük rögtön azzal, hogy hogy jött ki a Fidesznek az, hogy 915 000 munkanélküli van. Sehol nincs hasonló adat, a regisztrált álláskeresők száma 653 ezer, a KSH definíciója szerint pedig 420 ezer munkanélküli van.
ittazido.fidesz.hu/

Dr. Justice · http://dotkom.blog.hu 2010.02.26. 09:10:41

@Aszi: elképesztő, hogy milyen hasonlóságot mutatnak a magadfajta, vak pártkötődésű, ideológiai rabszolgák mindkét oldalon az óvodás gyerekekkel... Ne aggódj, lesz poszt a Fidesz szóróanyagáról is, de tanuld meg, hogy nem illik árulkodni meg ujjal mutogatni. Most menjél játszani szépen.

Aszi 2010.02.26. 09:45:13

Inkább a te reakciódat nevezném gyermeteg, óvodás reakciónak. Dr. Justice... már a neved is mutatja, micsoda beképzelt hólyag lehetsz.

Én vak pártkötődésű, ideológiai rabszolga... nem vagy különb a fórumokon százszámra hemzsegő, fröcsögő debil jobbereknél. Zugfirkász... hát találó név!

Dr. Justice · http://dotkom.blog.hu 2010.02.26. 10:18:17

@Aszi: mondom *mindkét oldalon*, próbálj már meg felülemelkedni a funkcionális analfabetizmusodon. Beszólok, ez nyilván nem tetszik neked, nekem sem tetszene a helyedben, erre az egyetlen sértés, ami eszedbe jut, hogy jobber vagyok. Pontosan erről beszéltem, egytengelyes koordinátarendszerben vagy képes gondolkodni, fel sem merül benned, hogy egyszerűen egyik irányban sem vagyok elkötelezett, hanem ami valahol szar, arról elmondom a véleményem. Ennyi.

Aszi 2010.02.26. 10:42:50

@Dr. Justice: Pont te mondod, hogy én gondolkodom egytengelyes koordinátarendszerben? Ki jött azzal, hogy én vak pártkötődésű, ideológiai rabszolga vagyok? Az az egy tengely nálad van, zugfirkászkám. És ez az egytengelyűség pontosan a vak pártkötődés következménye - nehéz lesz ezután letagadnod.

Wolfram 2010.02.26. 11:37:05

Én a Fidesz kormány idején vettem az első TFT monitorom, egy 18"HP-t, használtan 120 ezerért (az új ára fél misi felé folt, láttam az eredeti számlát). Ezt tavalyelőtt cseréltem le egy 22" wide-re, ami 40 ezer körül volt. Mi ez, ha nem fejlődés? Vagy hasonlítsuk össze a számítógépeket! A Fidesz alatt nevetséges pentium I-ek mentek horribilis árakon, az mszp kormányzás végére bárkinek core 2-es processzora lehet fillérekért! Ezt nem szabad elfelejteni!

Bejjja 2010.02.26. 13:35:52

@zeddez: Nem a gáz világpiaci árával van a baj, hanem a szolgáltató által meghatározott profittal. Rajtunk gazdagodnak. Ha kevesebbel is beérnék, már nem lenne annyira drága. Továbbá a távhő hulladékhő, megnézném mennyiért szerzi a szolgáltató, és hogy hogyan lesz belőle majdnemhogy luxus.

Bejjja 2010.02.26. 13:42:34

@Unter Bahn: a 2. ponttal kapcsolatban én az építményadót hoztam példának. Többször leadózott pénz újra leadózása. Köptem egyet, amikor megtudtam a változást.

Bejjja 2010.02.26. 13:52:25

@Dr. Justice: a GDP-t egy egyszeri "valami" is megdobhatja, az viszont nem folyamatos, nem trendi. Lehet hogy az a 17%-os növekedés egy egyszeri történés eredménye, előtte semmi és valszeg ha így haladunk, utána se lesz semmi.

Bejjja 2010.02.26. 14:05:08

@Aszi: az a 17% nagyon csalóka. Nézd meg hogy a GDP miből áll:

GDP= C + I + export-import. A C a fogyasztás, ami lehet háztartási és kormányzati. A beruházás lehet vállalkozóké vagy kormányzati.

Namost ha a jelenlegi kormány berakta a mi híres metróprojektünket mint kormányzati beruházást, akkor keletkezhet egy olyan fals érzeted, hogy hűha mekkorával nőtt a GDP-nk. Pedig ugye tudjuk, hogy a mi metrónk minden csak nem gazdaságnövelő. Fogyasztás? Enni, élni kell, de nem mindegy hogy mit vesznek az emberek. Az olcsóbb dolgok felé irányulnak. Lehet hogy többet vesznek, de olcsóbbat. És ezt sem nevezném GDP növelőnek.

Bejjja 2010.02.26. 14:07:13

@Dövan: ez így van, de kérdem hogy körülöttünk hol járnak a szomszédaink? Az ő egzisztenciájuk hol van hozzánk képest? Ha most olyan lenne a helyzet, mint sógoréknál 20 éve, összetenném a kezem. De nem olyan.

Bejjja 2010.02.26. 14:12:59

Ráadásul a GDP nem tartalmazza az országok közötti jövedelem-átutalásokat, meg hogy mik azok, csak azt hogy "keletkezik" Egy hitel is lehet jövedelem, az meg szerintem gáz. Lásd az ország és a lakosság eladósodottságát. Fasza! De 17% !!

Bejjja 2010.02.26. 14:25:29

@Aszi: és mi van a nem regisztrált munkanélküliekkel? Vannak elegen ők is. Mert ugye a statisztika csak a regisztrált adatokat tudja közölni.

Bejjja 2010.02.26. 15:04:20

@Wolfram: amiről te beszélsz, az nem azt jelenti hogy jobban élünk. A technológia fejlődött. Jobbat, kisebbet kevesebből tudnak előállítani. Ha megveszel valamit, az fél év múlva a felét éri, mert jött ki más, jobb. Nem ez jelenti az életszínvonal fejlődését. Az alapvető, az élethez szükséges dolgok drágák, a fizetések az árakhoz képest alacsonyak. Az lenne javulás, ha ugyanazért a munkáért akár itthon, akár külföldön hasonló bért fizetnének. Amíg országon belül is óriási különbségek vannak ezen a téren, addig ne beszéljünk javulásról

Wolfram 2010.02.26. 23:04:30

@Bejjja: tudom, csak viccnek szántam. de szerintem elég jól beleillene az mszp kommunikációs stratégiájába.

vagy ez: a szomszéd kislánynak az elmúlt nyolc évben hatalmasat nőttek a mellei, úgyhogy ő ezért biztosan a szocikra szavaz, az apja viszont a fidesz idején vett új autót, ami az mszp alatt lett tragaccsá, így ő érthetően fidszes...

NightLord 2010.02.27. 02:10:22

@Bejjja: Jó, azért ne csináljunk úgy, mintha az éves szinten 3600mrd Ft-os (~17%) outputbővülést az egyszem szerencsétlen metróberuházás okozná...
Ha meg magasabb a fogyasztás, az meg igenis GDP növelő tényező, akkor is ha a magasabb fogyasztási szint több olcsóbb dolog megvásárlásából tevődik össze.. totál mindegy.
Szóval lehet rugózni azon, hogy vajon miből áll össze az a 17%, de ténykérdés, hogy tavaly ~17%-al nagyobb volt a GDP volumene, mint 2001-ben.
Más kérdés, hogy ez a teljesítmény inkább szégyenletes, mint dicsekedni való, de az egyszeri MSzP szavazó ezt úgysem fogja fel a borsónyi agyával.

Bejjja 2010.03.02. 10:06:40

@NightLord: Ok, k...va jól élünk. 17%-os GDP növekedés, de mennyi is az ország adósságállományának növekedése százalékban mérve? Engem ennek az egyenlege érdekelne.

Bejjja 2010.03.02. 10:07:54

@Wolfram: ja, nem vágtam :-) De ezen ne csodálkozz, hisz itt sokan ezt komolyan így gondolják. Nehéz különbséget tenni.

Bejjja 2010.03.02. 10:09:31

@NightLord: a metróprojekt csak egy a sok parasztvakítás közül.

bonobonohu · http://bono.hu 2010.03.02. 11:44:50

"""... a halálesetek száma trendszerűen csökken, kormánytól függetlenül (ha hinni lehet az Excelben ráhevenyészett trendvonalnak, évente átlagosan 56 fővel... """

ha ez így folytatódik, pár éven belül elérjük azt, hogy az autóbalesetekben születni fognak az emberek, nem meghalni. :-P

Bejjja 2010.03.02. 12:55:56

@Bono: ez jó észrevétel :-)

Hülyék, agresszívak mindig is lesznek. Illetve, amíg a jogosítványt minden alkalmatlan is megkaphatja, addig úgyszintén lesz baleset. Alanyi joga van mindenkinek a jogsihoz, az már más kérdés, hogy egyesek mellé be nem ülnék semmi pénzért sem. Amíg egy 80egynéhány éves idős embernek is megújítják a jogsit, amíg egy majdnem vak ember is kaphat jogsit /egyik kollégám ilyen/, amíg nem lehet pszichésen szűrni az alkalmasságot, addig ne várjunk csodákat.