Rozsomák a kedvenc szuperhősöm. Ő az a kócos csóka az X-menből, akinek a csontjait törhetetlen fémötvözettel, adamantiummal javították fel (ne keresd a Medvegyev Mengyelejev-féle - hű, de másnapos voltam - periódusos rendszerben), és nem mellékesen simán meggyógyul bármilyen sérülésből. Csak úgy, magától, szóval nincs TAJ-kártyája, azt elhiheted.

Nekem viszont van, és nem is féltem használni, hétfőn úgy hajítottam be a betegfelvételes arcnak, mintha legalábbis royal flushöm lett volna, de amikor megkaptam az időpontot négy nappal későbbre a baleseti sebészeten, elkezdett foglalkoztatni az öngyógyítás kérdése. Azóta kiélesedtek a belső érzékeim, megállapítottam, hogy a térdemnek valójában nincs komoly baja, meditációval és pozitív gondolkodással gyógyítottam magam, épp csak röntgen-képet nem rajzoltam róla, meg MRI-t. De még megtehetem.

Annál is inkább, mivel a Honvéd kórház ez irányú szolgáltatásait nem fogom igénybe venni, semmi szükség rá. Nincs kedvem átmenni, és magyarázgatni a dokinak, hogy tényleg nem voltam bebaszva, amikor ez történt (ez főleg akkor fogja elhinni, ha megérzi rajtam a tegnapi pálinka szagát), és tényleg fájt, meg rossz volt, igaz, most már csak egy fájós kis púp maradt belőle.

Az adamantium az adamantium, törhetetlen. Jövő héten már vígan bicajozok, meglátjátok.