A kerékpározás (egyik) mekkájában végre valami igazán bringaspecifikus programra repültünk rá, leszámítva persze a kötelező igásló, esetemben egy háború előtti (mármint a százéves háború előtti) Gazelle típusú citybike beszerzését: megnéztük a „Sur Place - Exhibition on urban bike culture” névre keresztelt kiállítást. A cucc egyébként már május óta nyitva van, és augusztus 22-én zár, szóval mi már jócskán az utolsó betévedők között lehettünk, akit érdekelt és tudott is róla, már biztosan megnézte magának. Ezért is lehetett olyan kihalt, mint amilyen.
A dologra a Kerékagy blogon bukkantam, bár ott bringapályával felszerelt kocsmáról volt szó, mondjuk a mellékelt videó tényleg valami ereszdelahajamat sejtetett. A hely, a Mediamatic Bank egyébként simán lehetne kocsma is, szép nagy, oszlopokkal tagolt tér, és pult is van benne, de ehelyett inkább egy modern galéria ("New Media, Art, Society", a saját meghatározásuk szerint), a Sur Place pedig a Mediamatic nevű kulturális szerveződés egyik projektje. És a lényeg: valóban van egy ácsolt bringapálya, ami néhány kanyarral behálózza a termet, és akár ki is lehet próbálni a falhoz támasztott fixik egyikével, persze a kifüggesztett szabályok betartásával. Sőt, a saját fixinkkel is körözhettünk volna - ha lenne olyanunk.
Pusztán a kiállítás alapján nem volt teljesen egyértelmű, hogy miért „urban bike culture” szerepel a címben, mert a falakon többnyire nagyon régi, közepesen régi, illetve picit régi pályagépek lógnak. Rendben, hogy a fixizmus a pályabringázásból nőtt ki, de egy-egy kivételtől eltekintve nem láttunk custom made utcai betyárbringákat (az egy-egy áttételű „cruiser” a felsőcső meghosszabbítására tett nyereggel kivétel). Annak tudatában persze, hogy a Sur Place a nyitvatartása alatt csomó rendezvénynek, workshopnak adott helyet, már más a helyzet, de sajnos ezekről lecsúsztunk. Viszont még résztvehetünk a zárásként rendezendő alleycaten vasárnap, bár a Gazelle nyergében biztosan furcsán festenék.
A kerékpárok egyébként egytől-egyig nagyon zsír gépek, és mint egy rendes kiállításon, mindegyik sztorija ott hever egy kis táblán alatta. A legsúlyosabb az eredeti állapotban lévő 1910-es pályabringa. A fixikultúrára inkább a falra festett graffitik utalnak (Mike Giant művei - érdemes vetni egy pillantást a faszira), illetve az egész termet beborító fotók bringával fejre állt, majd pedig a sérüléseiket megörökítő emberekről. Az üzenet nem teljesen tiszta, talán az lehet, hogy akármi történik a fejeddel, fotót mindenképpen készíts magadról (ahogy Böbe is tette nagyon helyesen, amikor tavaly fejjel előre szállt le a kerékpárjáról a születésnapom, illetve a sompálinka tiszteletére). Feltehetően persze inkább a bajtársias összetartozás a lényeg.
Pár nappal a zárás előtt már talán nem gáz képeket közzétenni...
Az emeleten egy projektorral egyébként videókat vetítettek, épp egy holland nyelven folyó kis kamarabeszélgetés ment, amikor felértünk. Türelmesen megvártuk a végét - nyilván egy betűt nem értettünk belőle -, hogy aztán megnézzünk egy szintén holland nyelven készült riportfilmecskét egy amszterdami bringásfutárról, amiből megint nem értettünk egy szót se. Ellenben nagyon szép fixivel rakta neki Amszterdam utcáin, kár hogy nem volt elég vágókép, ezért öt perc alatt háromszor megnéztük ugyanazokat. Több holland gurgulázást nem volt kedvem hallgatni, pedig elvileg egész érdekes videók lehettek még, ha értettük volna.
Összességében 3 eurót megért, hogy körbebámészkodjunk, meg kicsit csorgassam a nyálamat a csodabicókra, de már kézzel fogható volt az egészre ráülő bágyadtság a záráshoz közeledve. A megnyitó és a többi rendezvény valószínűleg izgalmasabb volt, de arról hónapokkal maradtunk le. Majd a következőnél nyitva tartjuk a szemünket.