HTML

zugfirkász

Egy kutyaütő webzsurnaliszta privát hülyeségei - már nem Amszterdamból.

Dr. Justice

19:30 | 12.07.

Aprópénzt hajigál a nép közé a T-Mobile

Nem tudom, hogy T-csoport anyaországbeli tagjai is ilyen virtuózak kommunikáció terén, mint a magyar leányvállalat, de minden esetre most biztos nagyon büszkék a magyar T-Mobile kríziskezelési módszereire. Az egy dolog, hogy lehal az egész hálózat fél napra, kétségtelenül kínos egy piacvezető vállalat számára, de egy technológiai iparágban, ha kellően ritkán történik, még el is fogadható – márpedig mindennaposnak nem nevezhetjük az esetet. Hamar el is felejthetnénk, ha nem tett volna rá a cég egy lapáttal. Aztán még eggyel.

Mindenki nagy és erős T-je cserébe a kellemetlenségekért (mármint hogy nem tudtál telefonálni pár órán keresztül, világok dőltek össze gondolom) frappáns módon, mintegy kárpótolva pórul járt ügyfeleit, megajándékozza őket fejenként 10 ingyen lebeszélhető perccel. Amúgy is jön a karácsony, Mikulás, egy csomó embernek mostanában van a szülinapja, névnapok is, meg minden, egy kis nagyvonalúság igazán belefér, ilyenkor még a kontrollingosztálynak is meglágyulhat a szíve.

Szóval 10 perc. Nem ismerem a T tarifáit, nagyon sok éve volt már, hogy ügyfelük voltam (és nem tervezem a visszatérést a magenta bódító világába), de első ránézésre 41 forint a legdrágább percdíj a Dominó csomagokban. Csak remélni merem, hogy a T-Mobile több millió ügyfelének csak kicsi része olyan rövidlátó, hogy ennyiért telefonáljon még 2009 végén is, azaz a többség úgy általában ennél (jóval) olcsóbban kapja a perceket. Lefordítva tehát a gáláns ajánlatot: a T-Mobile minden kedves ügyfelének tiszta szívből ad durván 2-300 forintot, ajándékba. Ejha!

És ez még nem minden, jön a slusszpoén. A remek szolgáltató sajtóközleményéből ugyanis kiderül, hogy ezt a 10 percet 2009. december 24-én 0 órától 2009. december 31-én 24 óráig használhatják fel a derék ügyfelek. A két ünnep között, egy hét alatt, és csak hálózaton belül. Nem előbb, nem később, akkor, és úgy, ahogy ők mondják. Örülj, hogy kaptál valamit, és jövő karácsonyig egy szót se! Ja, hogy hétköznap állt le a rendszer, a felajánlott időszakban meg van legalább három munkaszüneti nap? Hogy pénteken hálózaton kívülre sem lehetett telefonálni, de csak hálón belüli percet adnak? Hogy ebben az időszakban a fél ország szabadságon van, miközben teljesértékű munkanapon volt a leállás? Az mindegy.

Ilyen irgalmatlan kommunikációs öngólt ekkora szolgáltatótól azért ritkán látunk. Ahogy már írtam, egyáltalán nem tartom fontosnak a konkrét anyagi kárpótlást egy ilyen esetben. Nem vagyok benne biztos, hogy a cég magyarországi történetében volt-e már egyáltalán hasonló malőr, egy évtizedben egyszer pedig bőven belefér. Nyilván némelyeknek tényleg kárt okozott, de az ő számuk elenyésző, akinek akkora a baja, úgyis jelzi, és lehet rendezni vele úriasan, felesleges mindenkihez hozzávágni pár fillért. Ez így ugyanis átlátszóan kisstílű.

Ennyi ügyfélre persze a fejenként 10 percnek megfelelő összeg is szép summa lenne (azért nyilván nem percenként 41 forint), de ez már csak ilyen biznisz: ha megy, kurva sokat keresünk, ha meg baj van, kurva sokat lehet bukni. A T ezt csak látszólag ismeri be, és azon trükközik, hogy az a néhány százmillió, amibe ez a 10 perc kerülne, inkább legyen csak a fele, vagy egyharmada, vagy amennyire csak le lehet szorítani.

Az egész olyan, mintha a MÁV a késő vonatok minden utasának ingyenes menettérti jegyet biztosítana, de a kedvezmény csak Mátészalka-Fehérgyarmat viszonylatban, szombatról vasárnapra virradóan lenne érvényes. Adnak is, meg nem is, és ez a legkínosabb verzió. Ennél már az is jobb lett volna, ha csak széttárják a kezüket, hogy „bocs, máskor nem fordul elő”, és elfelejtjük az egészet.

150 komment

Címkék: t mobile bénázás kárpótlás portfolioblogger

A bejegyzés trackback címe:

https://zugfirkasz.blog.hu/api/trackback/id/tr261581268

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kispista2 2009.12.07. 21:04:42

A hálózaton belüli perceknek ráadásul semmi költsége sincs.

OmegA404 (törölt) 2009.12.07. 21:10:40

Otvaros fogtechnikusok.
Tiz percet szánnak a jó hírükre?
Annyit is ér. Költsék inkább ügyvédre meg marketingre... szükség is lehet rá.
Vagy fizessék meg az IT akár.

Államosítani kéne a mobil szolgáltatást, az adóért cserébe az államin ingyé lehetne beszélni... koser?

ampelmann 2009.12.07. 21:10:56

járjon le a két évem, feltöltös kártyám lesz tuti! nyomorult trémobil

Wayn 2009.12.07. 21:14:10

Kivancsi vagyok, vajon milyen karpotlassal lettek volna a tisztelt ugyfelek elegedettek?

W.

Alapvető élelmiszer 2009.12.07. 21:14:25

Nem véletlenül aki csak teheti, menekül a MATÁV-tól, akárhogyan is hívják a 31. névváltozás után.

@kispista2: azért ez így nem teljesen, hiszen az infrastruktúrát fent kell tartani. Inkább a mennyiség a szánalmas. 10 hálón belüli perc kb. 400 Ft. Mo.-n kb. 4,5 millió aktív T-s SIM van, tehát 400Ftx4 500 000 ember= 1 800 000 000 millió forint, ez ugye azt jelenti, hogy minden egyes előfizető felhasználja a 10 percet. Miközben 9 hónap alatt a bevétel 67 400 000 millió forint. Na, itt ütközik ki a kicsinyesség.

A német Telekom hasonló malőr után egy napig ingyen SMS-t. Az SMS technikai költsége néhány forint. Azzal nagylelkűbbnek tűntek a németek, így szarrágók a magyarok.

Alapvető élelmiszer 2009.12.07. 21:15:56

@Alapvető élelmiszer: Bocs, a 67,4 milliárd akart lenni, ami ugye 67 400 000 000 milliónak felel meg.

Krajcs · http://uralicowboy.blog.hu 2009.12.07. 21:17:02

Problémáztok itten. Én a különbözetből veszem egy sört :P

SPQR300 2009.12.07. 21:17:24

67,4milliárd=67400millió, nagyon nem megy az a matek :P :D

kispista2 2009.12.07. 21:17:26

@Alapvető élelmiszer: infrastruktúra fix költség, munkaidőn kiívül nincs kihasználva, vagyis 0

Az sms költsége meg amúgy is nulla, ha az adatmennységet pl. visszaosztjuk egy 5 gigás netcsomagnak megfelelően.

kondi2005 2009.12.07. 21:18:50

a hálózaton belüli telefonálásnak gyakorlatilag semmi pluszköltsége nincsen. A percdíjaknak a költségekhez semmi köze, szabad szemmel észrevehetetlenek.

2009.12.07. 21:22:07

Ezt amúgy sose értettem, hogy mi alapján vannak a percdíjak? Onnantól, hogy megvan az eszköz és a technológia mibe kerül kapcsolat?

Hálózaton kívül még rá lehet fogni, hogy a másik szolgáltatónak kell fizetni, meg blablabla, de hálózaton belül mi van?

kondi2005 2009.12.07. 21:26:41

@tory_t: azért vannak alkalmazottak, energia stb. fix költségek, a rendszer fenntartása. De a valós percdíjakat meg sem közelítik.

A meglepett törpe 2009.12.07. 21:29:34

@tory_t: rengeteg a költség:
mobil-kapcsolóközpontok, tornyok hardver,szoftver része, ezekre helybérlés, ezek energiaigénye, support, bolthálózat stb stb

Persze nem kicsi a haszonkulcsuk sem... :-p

Mylady 2009.12.07. 21:31:10

Én nem vagyok T-mobilos, soha nem is voltam, ezért nem ismerem a szerződéseket. De! nincs abban az előfizetési szerződésben vagy ászf-ben leírva, hogy mikor mennyi kötbért kell fizetniük? Kellene, hogy legyen.
A vezetékes telefonom náluk van, ott szerepel ilyen a szerződésben. Csak hajlamosak elfelejteni.
Az alapján kell reklamálni.

OkoskaTo:rp 2009.12.07. 21:32:46

@Mylady: De, benne van. Az előző hathavi számla egy napra eső részének nyolcszorosát kell kötbérként kifizetniük. A T- jelenleg azt mondja, hogy mivel néha lehetett telefonálni, ezért nem volt szolgáltatáskiesés, így aki kötbért akar, az menjen a bíróságra. De szerencsére az NHH hivatalból vizsgálatot indított. Elmarasztaló eredmény esetén a T- nehezen fogja tudni védeni az álláspontját.

majke 2009.12.07. 21:33:03

szerintem nem ez a pofátlan dolog, hanem az, hogy mindenféle kibúvó segítségével felmentették magukat az ÁSZF-ben megtalálható kötelező kötbér alól, amit akkor kell kifizetnie, ha a szolgáltatás 4 óránál tovább szünetel. minden előfizetőnek a havi forgalma alapján kiszámolt napi forgalom 8-szorosa járna vissza, ha a T nem gondolná úgy, hogy mivel nem volt teljes leállás (haha), így nem is jár a kötbér.

na szerintem, ez a pofátlanság, mert ha én megnézem, hogy 12-14e között van a havi telefonszámlám, akkor (13e-rel számolva 30 napra) kb 3500 forint kötbérre tarthatnék igényt. ez meg az általad kiszámolt 300 forintnak több mint 10-szerese. ennek fényében kifejezetten kisstílű a kárpótlási szándékuk, és nem is önzetlen, mert ha ennyit sem ajánlanának fel, akkor bizonyára többen megkérdeznék, hogy miért is nem jár a kötbér...

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2009.12.07. 21:41:06

Egyetlen megoldás lenne ebben az áltatlan helyzetben. Engedélyezni kellene az Aldinak, hogy mobilszolgáltatást indítson.

2009.12.07. 21:43:34

@kondi2005: @TépveNéző: Persze, ezeket gondoltam, meg cukorka az ügyfélközpontokba, de ezek átalányba vannak, hogy szépen fejezzem ki magam.
Tehát, ha holnap nem beszélne senki telefonon, ezeket a dolgokat akkor is ki kellene fizetniük.

Blogerovac 2009.12.07. 21:44:03

Májusban váltottam T-re, mert a barátnőm cége révén olcsó percdíjért lehettem társkártyás. Csak naponta átkozom magam ezért.

1 hónapig beraktak Szervusz díjcsomagba, percenként 100 Ft-ért, mert nem tudták megoldani, hogy számhordozás miatt egyből a szerződött tarifacsomagba kerüljek. Fakkk!

Vettem egy új telefont az előfizetéshez, hogy ne kelljen a régi, kicsit elavultat kikódoltatni, gondoltam az majdnem annyi, mint egy olcsó, előfizetéses, hűséges új. Sikerült vennem egy olyat, ami gyakran lefagy, ha hívnak. Végül miért pont telefonálni lehetne egy telefonnal. Szervíz megoldás nincs.

Minden hónapban többet fizetek, mint előtte a csúcsidőben drágább Vodafone-os feltöltősömre (ami megjegyzem, csúcsidőn túl már olcsóbb volt, mint a hűséges, előfizetéses, több ezer emberre lealkudott T-csomag). Persze, nyilván többet beszélek napközben, mert olcsóbb, de azért fura, hogy sosem férek bele a havi lebeszélhető keretbe, de nem éppen hogy, hanem alaposan túllépve, miközben már kifejezetten figyelek rá, hogy ne beszéljek sokat.

Szóval ahogy letellik az egy év, fejvesztve menekülök ettől a ....... cégtől. (a pontok helyére bátran, bármit! :))

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2009.12.07. 21:46:25

ebben az egészben az a jó, hogy a T-sek most szépen lejáratták magukat, egy irtózatos "kis" hülység miatt.

egyébként, kedves postíró Dr. Justice, külföldön se jobb a helyzet, a T-csoport mindenhol a legszánalmasabb és legpitiánerebb színvonalat képviseli európában.

nem tudom mit tud erről az anyavállalat, de a tirpákságuk nem magyar találmány, dettó ugyanolyan a banda németországban is, mint nálunk, mintha ez valami belső szabályzatban le lenne írva náluk, hogy az ügyfeleket szopassák a legvégső határon túlig, hátha egyszer eszhez térnek, és mást választanak.

sajnos a hülye ügyfél nem ilyen, hanem erősen kapaszkodik a folyós szarba, és amíg fegyverrel nem kényszerítik, hogy engedje már el, addig az biza' nem is fogja, még akkor se, ha a torkán minden nap egy 20 centiméteres lópénisz nyomnak le tövig adalékként.

pedig mással nem tudsz hatni rájuk, csak ha tömegesen otthagyod őket, és majd észbe kapnak, hogy hoppá nincs több balekunk (=ügyfél).

Leeroy of SMV Design 2009.12.07. 21:49:46

Gondolom, a Dominosoknak nem jár semmi, csak a szájuk.

Wayn 2009.12.07. 21:53:18

@holex: az ugyfelek nagyreszet marhara nem erdekli, hogy nem tudott 4 oran keresztul telefonalni. A nagyresz nagyobbik resze meg eszre se vette volna, ha a nem latja a hirekben. Aztan vannak meg azok, akik eppen Sorostol vartak a legujabb tozsdetippet, es most marha morcosak...

A panaszkodast is feleslegesnek erzem, nem tetszik a T*, el lehet menni mashova.

Felreertes ne essek, nekem sem tetszik amit csinalnak, vagy ahogy mukodnek, de ha valamelyik szolgaltatoval bajom van, akkor nem puffogok a neten, hanem atmegyek egy masikhoz es kesz.

W.

Parajpuding 2009.12.07. 21:53:42

Én egyszer akartam T-Mobile ügyfél lenni, gondoltam legyen egy olyan mobilom is. Aztán a munkatársaik tahóságát tapasztalva rögtön észhez is tértem. Szóval soha T-mobile. Max akkor, ha már nem lesz más a piacon.

Firsh 2009.12.07. 21:55:10

Szerintem teljesen korrekt. Most mit vártok?

helloblog 2009.12.07. 21:56:42

Mit várnak? Mindent ingyen, véletlenül se kelljen fizetni érte, na és persze csak a hőzöngés. Igazi magyar virtus. Azt nem értem, hogy ha ennyi okos ember van itt, akinek minden ingyen kell, miért nem dolgoztok ingyen? Nem kerül semmibe.

A meglepett törpe 2009.12.07. 21:56:43

@tory_t: tönkre is mennének hamar... bár nem a beszélgetés hanem az sms az igazi fejőstehén. Az a szolgáltatónak gyakorlatilag 0 költség...

adrian.UH 2009.12.07. 21:57:54

Csak zárójelben jegyezném meg hogy a legdrágább belfödi percdíj 94 Ft a "Domino SMS" díjcsomagban.

Egyébként meg képzeljünk el egy olyan embert, akinek a munkájához elengedhetetlen a mobiltelefonja. Szerintem az ilyen ügyfelek száma egyáltalán nem elenyésző (sőt!) és abszolút nem fogja őket kárpótolni az ajándék 10 perc beszélgetés...

terasz9 · http://www.teremibalazs.hu 2009.12.07. 22:00:15

Nem nagyon érdekel, hogy 10 percet adnak ajándékba, vagy fél hónapig beszélhetek ingyen.

Megingott a bizalmam, nekik ez a legnagyobb baj. Egészen eddig eszembe se jutott, hogy bármikor bárhová váltsak. De most, hogy fél napra egyszerűen full leálltak...

majke 2009.12.07. 22:00:27

@Firsh: hogy a T-re vonatkozó az ÁSZF-ben található kötelező érvényű pontokat ugyanolyan pontosan tartsák be, mint ahogy velem betartatják, és ne mentsék ki magukat egy olyan indokkal, hogy mivel néha lehetett telefonálni, így nem jár a kötbér.

ezzel az erővel ha én csak néha fizetem be a telefonszámlám egy részét, akkor ne kapcsolják ki a telefonomat, lévén néha keveset, de fizetek.

pattogok itt amúgy úgy, hogy ebben a pár órában nagy szükségem nem volt a telefonomra, és arról sem tudok, hogy valamilyen borzasztó fontos hívásról lemaradtam volna. csak az elv...

Transylvanianmixedgrill 2009.12.07. 22:00:36

T-Mobile? Akarom mondani régi Matáv? Úgy tűnik, nincs az a mélyre süllyedés a szolgáltatás színvonalában, hogy ezt a régi komcsi mammutvállalatot elhagyják az ügyfelei....

ave 2009.12.07. 22:03:20

Onkent senki nem fizet buntetest a tilosban parkolasert sem!!!

Be kell perelni, es kesz.
Akinek semmilyen kart nem okozott (pl. nekem) az ne ugraljon.

Aki meg emiatt lemaradt egy hataridos ugyletrol, hat pereljen, es kivanom, hogy nyerjen is.

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2009.12.07. 22:05:45

@OkoskaTo:rp: az NHH nem fogja elmarasztani a T-seket, amiért a Pannont se marasztalta el, mert csalt a mobilnetes tarifaszámításnál. ugyanis azok nem tudták semmivel igazolni, a valódi adatofrgalmat, hogy pontosan a kifizetett 1GB hogyan is került felhasználásra.

a vitás eset alapja az volt, hogy egy feltöltőkártyás mobilnet 500 MB-os csomagjának egy adott felhasználását követően az 1GB-os csomagra kifizetett díjak, hogyan fogyhattak el órák alatt. az eset golytatódott, és kiderült, hogy a Pannon a fix előfizetett 500 MB-on túl (lévén, hogy rendszere ilyen, sajnos erről ők nem tehetnek), nem azonnal korlátozza a használhatóságot, hanem enged egyfajta túlforgalmazást is. természetesen 100x-szoros áron (ez csak kiszámítva jön ki, leírva sehol sem tünteti fel a Pannon), vagyis, amikor legközelebb töltesz rá összeget, akkor abból ez a túlforgalmazás kompenzálódik, ergo az 1GB fogalom árának 90%-a elmegy a korábban túlforgalmazott 80MB kifizetésére, és a maradék 10%-al meg netezhetsz 100MB-ot, aminél természetesen ugyanez a túlcsordulás előfordul majd, vagyis a kör sohasem ér véget, és valójában az 1GB-os csomagokból netezni, a Pannon rendszerének a kiépítése miatt effektíven 180MB-ra van lehetőséged.

a problémaigazából az, és az a NHH is ott lépett a körbe, hogy a Pannon nem tudta igazolni a pontos adatforgalmat (figyelni nagy szemekkel: mert, hogy ők azt nem tartják nyilván!), így sajnos be kell érnünk azzal, hogy ők mégis jogosan vették el az ügyfelek pénzét: hiszen telefonálási percidőket (valós megkezdett hívások óra:perc és hossz adatait) tudták felmutatni, egy adatforgalmi korláttal(!) rendelkező mobilcsomaghoz.

és pontosan tudták, hogy ezt a csalást egyik hivatal se fogja leleplezni, talán előre meg is állapodtak velük, hogy ennyit/annyit fizetünk előre, ha ilyen panasz érkezne, akkor ezt csípőből majd utasítsák el.

no, ennyit az NHH-ról meg a minden hájjal megkent ügyfélbarát mobilcégekről.

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2009.12.07. 22:22:25

az sokkal nagyobb bunkóság volt a vodától, hogy 1hónap ingyen wapot adott, de külön le kellett mondani a szolgáltatást.automatikusan rád rakták, és ha nem mondtad le 1hónapon belül, akkor jövőhónapban már kis számlázták...

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2009.12.07. 22:24:50

@Transylvanianmixedgrill: a T-Mobile egy igen színvonalas magáncég a Westel Kft. megvásárlása után lett ilyen lomha mammut trágyadomb, tanítják is az összes valamirevaló üzleti oktatást végző intézményben a következő kurzust: "hogyan tegyél tönkre egy jól működő vállalkozást a profit maximalizálása érdekében - avagy út a Westel Kft.-től a T-Mobile-ig". :)

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2009.12.07. 22:31:11

@Kontárblog: igen, ezzel se foglalkoznak a hivatalok, mert ez bár genyóság, de mégiscsak rendjén van ez... :)

azértmertcsak 2009.12.07. 22:32:52

meg kell ezeket is regulázni jövőre, csak az a baj, h ehhez Orbán tutyimutyi, nyámnyila és beszari

sose lesz ennek vége, amíg nem lesznek ezek példásan megbüntetve A-Z-ig

The Inconvenient Truth 2009.12.07. 22:35:32

Fura népség a proletár.
Saját munkájában tudás, tehetség, szorgalom híján sok mindent nem tud felmutatni.
De jó is, hogy van egy T-Mobile (ELMŰ, UPC, Főgáz, a bankok úgy általában, stb.), aminek az ügyfélszolgálatán ők is valakiknek érezhetik magukat.
Ugye jó érzés volt most itt posztolni, kommentelni, elvtársak?

Töpörtyű 2009.12.07. 22:36:12

Az ember hibazik, a T-mobile-nal emberek dolgoznak, tehat a T-mobile hibazik.

Ugyanez levezetheto a tobbi szolgaltatora.

Dr. Justice · http://dotkom.blog.hu 2009.12.07. 22:39:59

@The Inconvenient Truth: megnyerted a nap leggyökerebb kommentje díjat. A diadal kapcsán engedd meg, hogy készítsek veled egy gyors interjút:

Dr.Justice: Te a blogkommentelők azon nagy többségéhez tartozol, aki anélkül szól hozzá a poszthoz, hogy elolvasta és megértette volna, hogy pontosan mihez is szól hozzá?

Crom77 2009.12.07. 22:41:17

Nos, hogy én is hozzászóljak. Először is leszögezem: nem tisztem védeni a T-Mobile-t, meg az egész köcsög T-Birodalmat, vannak erre sokkal jobb és szakavatott emberek. @holex hozzászólásával kell egyetértenem, és ezt nem csak úgy mondom, hanem olyan emberek tapasztalatára és első kézből származó információira mondom, akik nem csak ügyfelei, hanem dolgozói, partnerei voltak a T-nek. A mobil üzletág volt a T-Com legjelentősebb és legtöbb profitot hozó ágazata, és így is maradt volna, ha nem olvasztják össze az anyacéggel és nem züllesztik le annak a szolgáltatási és üzemeltetési színvonalára!
Én spec azok közé tartozom, akik két és fél éve (éppen a Vodától mentem oda, mert nekem belőlük lett elegem 5 év balfaszkodás után) elégedett ügyfelei a T-Mobile-nak, és még 3G-s mobilinternetes előfizetésem is van náluk; se a mobiltelefonálással, se a mobilinternettel semmi gondom nem volt, velem mindig korrektek és normálisak voltak. Ettől függetlenül hogy ekkora szarkupacot csináltak egy jól működő cégből, még mindig a T-Mobile nyújtja itthon a legjobb minőségű és legnagyobb lefedettségű szolgáltatást...
Ez a pénteki leállás engem túlságosan nem érintett, de ettől függetlenül óriási blama volt az egész. Mivel a T-Mobile legnagyobb ügyfélköre a magánszféra, elképzelem ahogy sok százezer felső-és középvezető, üzletkötő, ügyvezető igazgató, kereskedő, vállalkozó stb. a nap jelentős részében nem tudott telefonálni és őt sem lehetett elérni...ha ezeknek csak kis százaléka külön-külön bepereli a T-Mobile-t elesett üzleti haszon vagy fontos üzleti tanácskozás elmaradása miatt, a T-Mobile-nál nem hogy idén, 5 évig nem fognak prémiumot osztani senkinek!
Én azért remélem hogy ez volt hosszú ideig az utolsó ilyen, mert ha állandósul, sajnos megint választanom kellene a szar (Pannon) és a fos (Voda) közül, és egyikre se tennék tiszta szívből...

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2009.12.07. 22:41:32

Rendelkezésre állási időről volt már szó? Mert pl. jupíszí az övé szerint majd egy hétre is leállhatna évente... Legalábbis anno valami ilyen adatra emlékeztem.
Érdekes, hogy nekem eddig a 70essel volt bajom, rendszerint azt mondja, hogy nem kapcsolható, miközben ott ülök mellette és fullon a térerő.
Talán mind megéri a pénzét, kár bármelyiket is szidni.

Crom77 2009.12.07. 22:51:10

@espadazo: a rendelkezésre állás valóban egy sarkalatos szempont. Ez százalékban kifejezve ugye az öt 9-es (99,999%), vagy három 9-es (99,9%), stb. és évre visszavetítve itt az egy hét is simán kijöhet a leállásokra...más kérdés hogy ez ugye az összes, és ha egyszerre ellövik mindet, akkor utána fizethetnek ha tényleg leáll a szolgáltatás. :-))

galicius 2009.12.07. 22:53:00

Elég nagy szégyen.Ez egy pitiáner társaság.Persze mit érdekli őket az itteni hozzászólások.Hol van már az az idő,amikor a Sugár András-Pete József tandem vezette a céget.Akkor 5 Ft túlszámlázást is visszafizettek.Ez a mostani bagázs egy csipet csapat.Szerencsehuszárok gyülekezete,aki egymást baszogatják munkaidőben és azon túl is.Úgy kapaszkodnak az íróasztalukhoz,hogy már mindegyiküknek véres az ujjbegye.Pitiáner senkiházik.

vezuvo 2009.12.07. 22:53:42

Én is kicsinyesnek tartom, hogy abban az időszakban lehet lebeszélni azt a 10 percet. Viszont én a vállalkozókra is gondolok és azokra, akik "Sorostól várják a friss tőzsdetippeket" ezeket hogy kárpótolná az a 10 perc? Egy vállalkozás számára fél nap telefon nélkül a mai világban óriási veszteségeket tud produkálni. A legtöbb ügyfelüknek persz nem jelent többet annál, hogy legalább nyugtuk volt, kicsit késett a "szeretlek sms", vagy a mama legalább nem tudta elmondani, hogy mi lesz délután és este a programom :)Egyébként pedig elég jól eltartjuk a T-mobilt a hívásainkkal,tehát nem sajnálnám őket akkor sem, ha valamennyi kártérítést kellene fizetniük a ténylegesen károsultaknak. Az idő, pénz ugyebár nekünk is.

The Inconvenient Truth 2009.12.07. 22:56:41

@Dr. Justice: elolvastam, megértettem :)
Röviden, úgy gondolod, hogy kiszúrták az érintettek szemét a 10 ingyen, és korlátozottan felhasználó perccel.
Egy olyan országban, ahol az általános alulteljesítés mellett a lehúzás a legnagyobb érdem, ez nyilván egy cool álláspont.
Én nem gondolom, hogy jól van ez így, ennek adtam hangot csak.
De, ha félreértettem írásod üzenetét, természetesen elnézést kérek.
Ha nem, úgy Tőled (igen, nagy T-vel, bár Te ilyen "apróságokra" nem/sem ügyelsz :) ) várom ugyanezt.

Crom77 2009.12.07. 22:56:59

@galicius: Sugár ugye azért volt "kénytelen" távozni, mert nem volt hajlandó eltűrni hogy ezt műveljék azzal a céggel amit ő hosszú évek munkájával felfuttatott...De a felsőbb vezetés döntött, ő inkább nyugdíjba ment, a Westel-ből meg lett bugyirózsaszín T-Mobile...amin csak az nem hányt azonnal, aki pénzt kapott ezért.

changebug (törölt) 2009.12.07. 22:58:45

Én a marketingesek és PR-osok és a többi ilyen izé nyilvános önkorbácsolását minden cégnél elfogadható bocsánatkérésnek tudnám felfogni. :)

Gera 2009.12.07. 22:58:56

Kövezzetek meg, de szerintem semmi gond nincs ezzel a kárpótlással. Ki nem beszél 10 percet mobilon karácsony és szilveszter között?

Emlegette itt vki az 1 napig ingyen smst, hogy az mennyivel jobb. Hát, biztos van, akinek jó, de én kábé egy smst ha írok hetente.

helloblog 2009.12.07. 23:05:01

Azért az érdekelne, hogy aki itt most ennyire ki van bukva, és anyázik, az mit tesz, ha a munkája során hibázik. Akkor alázattal kárpótolja mondjuk az ügyfelét, lemond a haszonról, többet fizet vissza, még ajándékot is ad vagy legyint, és még meg van sértve, ha az ügyfél reklamál. Ha ennyi ügyfélcentrikus ember létezne ebben az országban, akkor az üzletekben nem unott, tapló eladók tömege, nagyképű, csalásra játszó árusok sokasága lenne, és minden szolgáltatónál kiváló kiszolgálást kapna az ember. De nem így van, ezért gyanítom, hogy sokan az itt fröcsögők közül úgy szarnak az ügyfélre meg a vevőre, ahogy kell, de ilyenkor aztán olyan nagyon elvárják a csodát, hogy csak na. Ebben jó ez az ország, ha követelőzni kell, akkor nincs nálunk jobb.

Bergeroth 2009.12.07. 23:09:36

Amióta a T-nél vagyok, csakis feltöltős kártyám volt eddig, de úgy látom, ez így is fog maradni.
Mondjuk annak kifejezetten örülök, hogy mint aranykártyás, minden feltöltésem mellé kapok +500 forint lebeszélhetőt. :)
Nekem eddig nem volt gondom velük, persze drámázzatok, biztos jobb lesz így mindenkinek.

Dr. Justice · http://dotkom.blog.hu 2009.12.07. 23:10:47

@The Inconvenient Truth: Szándékosan kétszer is beleírtam, hogy szerintem mindenféle kártérítés nélkül elfelejthetnénk az egészet, nem is tartom helyesnek, ha valaki komoly kártérítésre tart igényt (egy-két jogos eset biztos van, de megvan ennek a megfelelő fóruma). Bőven nem ettől az üzemzavartól lesz jó vagy rossz szolgáltató a T. A lényeg, hogy a létező legbénább, és egyúttal legkicsinyesebb formát választották, na ez az ami kínos szerintem
kommunikációs, marketing szempontból.

Az országban uralkodó állapotot pedig az (is) tudja jellemezni, hogy csak úgy ismeretlenül, a kommentekhez lazán kapcsolódva beböffentettél egy jó kis kolbászszagú proletározást az éterbe, mert a kommunistázás nyilván cool. Ez is kínos. Egyébként pedig én úgy tanultam, hogy az E/2 és T/2 személyes névmások ragozott formáit nem kell naggyal írni (azaz veled és tőled), még ha valamiféle tiszteletet is szeretnél közölni, úgyhogy semmiképp se vedd tiszteletlenségnek, hogy nem tettem.

Roltii 2009.12.07. 23:11:17

a 10 perc nevetséges. A T-nél előforduló hiba vérciki, hozzánemértésből és a felkészültség hiányából adódott.
1, sw korrekció
2, valami nem ment,a technikusok még próbálkoztak->nem sikerült
3, akit fel kellett volna hívni, azt nem lehetett, mert érintett volt, és innentől nőtt a probléma amennyire én hallottam.

Kérdés: miért nincs valami backup megoldás? gondolhatnának arra, ha beszarik a hálózat, akkor legyen valami backup (pannon,voda,vonalas,műhold,skype faszom se tudja)

És igen, hibázni emberi dolog, de illik utána a felelőséget vállalni...ami itt nem annyira látszik...

Egyébként meg az milyen már, hogy egy mammutcég twitteren kommunikál? mégis hogy? nevetséges, komolyan nem hittem el.

Költségek: annak is van költsége ha a hálózatra vagy csatlakozva, mert azt is fennt kell tartani. Nem olcsó móka, iszonyat pénzek mennek. Az igaz, hogy iszonyat bevételekről is van szó és nyereségekről is, de elég rossz szöveg az, hogy ingyen van a hálózaton belüli hívás...

Lényeg: 10 perc telefonálás helyett még jópár fizetett reklámban történő elnézést kérés is jobb lett volna, növeli a bizalmat ha valaki bevallja hogy hibázott...

The Inconvenient Truth 2009.12.07. 23:20:08

@helloblog: Tökéletesen egyetértek (bár a Nap Gyökerétől ez az elismerés nem biztos, hogy örömmel tölt el :) )
A szomorú az egészben, hogy ha a T-mobile mondjuk 10 ingyen órát adott volna, 2010.10.10-ig, ez a poszt, és persze a kommentek többsége ugyanígy megszületett volna :(
Azon időközben gondolkoztam csak el, hogy tulajdonképpen mit is kell(ene), hogy kompenzáljon a cég. Ha nem tud az előfizető telefonálni, gondolom, a számláját sem terhelik meg. Vagyis, nincs mit visszatéríteni - más megközelítésben, minden fornt tiszta haszon annak, aki kapja, ráadásul attól függetlenül, hogy a kritikus időszakban akart-e egyáltalán telefonálni vagy sem, sikeres volt-e a hívása, vagy sem, és így tovább.

helloblog 2009.12.07. 23:30:25

A postíró eszmefuttatása is díjat érdemelne, persze lehet, hogy ezt rossz néven fogja venni.

A magyarnak semmi sem jó. Ez a helyzet. Az a fura, ha mindenki olyan nagy elhivatottsággal dolgozna, ahogy itt másoktól elvár most sokmindent, hát csoda egy ország lenne. Persze a valóságot ismerjük. Elég bemenni egy-két üzletbe, céghez, hivatalba. És az itt hőzöngő dolgozók ott át sem néznek az emberen, és ha gondja van az ügyfélnek, úgy hajtják el, mint macskát szarni. Tisztelet a kivételnek. Boldog lennék, ha pl. a bankom egy leállás után ingyen adna valamit. Na ja. Amikor ilyen volt, és nem egy hasonlót éltem meg szolgáltató cégeknél, 1 elnézést nem írtak le sehol, nemhogy még adtak volna valamit. Mondjuk én nem sírtam tele a netet a követeléseimmel, lehet ez volt a baj.

vezuvo 2009.12.07. 23:38:06

@The Inconvenient Truth:
Szia!
Ne haragudj a helyesírási hibák, illetve a tiszteletlenségnek tűnő kis t-ért,de indulatos vagyok.
A mi cégünk ami kis BT. ad ajándék terméket annak a vásárlónknak, akinek a vállalt határidőn kívűl tudjuk csak postázni a megrendelt terméket. Ez már egy nap csúszásnál is így van, pedig simán a postára is verhetnénk a bulit.Nem tesszük a hírnevünk miatt.
Mégegyszer bocs, Tőled csak idéztem és nem a megszólalásod miatti felháborodásomban írtam.

helloblog 2009.12.07. 23:40:58

@vezuvo: Annyit kérdeznék csak, hogy ha az ajándék termék láttán egy vevő felhívna, és felháborodva azt mondaná, micsoda piti szarházi cég vagytok, ezzel kiszúrjátok a szemét, akkor mondjuk ezt jogosnak éreznéd? Vagy úgy éreznéd, tettél egy gesztust, ha már nem tudtál tökéletesen szolgáltatni és az ügyfél kicsit el van szállva?

Lámpaoltó 2009.12.07. 23:48:27

Ezt a pitiáner céget :D De a Pannon és a Vodafone is köcsögök gyülekezete, most kaptak 15 misi büntit, mert a "korlátlan internethozzáférést" ígérete egy nagy kamu, 5 giga fölött mindenkit belassítottak. El lehet menni Szlovákiába, balfasz nép.

Feca 2009.12.07. 23:52:21

Nem vettem észre, hogy nem ment a Témobil pénteken. Tudtam telefonálni. Ja tényleg, egyszer megszakadt.
Nekem is jár a 10 ingyen perc?

[Sven] 2009.12.07. 23:58:33

Úgy, de úúúgy utálom a "semminek sem tudok örülni" embereket. Akkor bazdmeg ne telefonálj azon a héten, nehogy véletlenül felhasználd azt a 10 percet.

vezuvo 2009.12.08. 00:04:30

@helloblog: igen, jogosnak érezném, ha a mi fehérneműnket nem adhatná pl: karácsonyi ajándéknak. Akkor visszavennénk a terméket, az árát visszautalnánk és az ajándék árut megtarthatná. De ilyen nem fordulhat elő, mert a tartalék tartalékát is mozgósítjuk ilyen esetekben, mint ahogy a rádiók is párhuzamosan két lejátszót járatnak azért, nehogy egy szoftver,vagy technikai hiba miatt ne legyen adás.

David_K 2009.12.08. 00:06:51

@The Inconvenient Truth:

"A SZOLGÁLTATÓ JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI
3.1. A Szolgáltató szolgáltatási kötelezettsége és felelőssége a minőségért, valamint nemzetközi
barangolás (roaming ) esetén
3.1.1. A Szolgáltató a Szolgáltatást az Előfizetői Szerződésben meghatározott időponttól az Előfizető
számára folyamatosan biztosítja az Előfizető díjfizetési kötelezettségének teljesítése ellenében." T-mobile ÁSZF. Komolyan nem értem mit lehet ezen értetlenkedni. Teljesítette a kötelezettségét? Nem. Az előfizető? Igen. Akkor kötbér. Ilyen egyszerű.

há zé · http://indafoto.hu/hhzz 2009.12.08. 00:06:58

Mondjon má' valaki olyan mobilszolgáltatót amelyik tisztességes, korrekt és Magyarországon is működik!

vezuvo 2009.12.08. 00:09:00

@há zé: A többit nem ismerem :(

helloblog 2009.12.08. 00:09:47

@vezuvo: De nem karácsonyi ajándékról írtam, általában kérdezem. 1 napot késik, adsz ajándékot, és még kurvaanyázik a telefonba. Akkor is ezt gondolnád? Azért ezt nem hiszem el, ne haragudj. Korrekt cég lehettek, de ha még ezt is jogosnak érzed, hát...

senior07 2009.12.08. 00:10:16

@kispista2: az annyukat ha meg nem ....... csak úgy globálisan és telibe

senior07 2009.12.08. 00:11:12

@há zé: a palesztín telefon társaság?

David_K 2009.12.08. 00:12:06

Az meg mind elmegy a fenébe, aki jön a "magyarnak semmi sem jó", meg a 10 perc is milyen gesztus, mert még egy szutyok új előfizetés mellé is képesek elengedni egyhavi előfizetés díját. Ez a hálón belüli 10 perc lényegében szar se, olyan "nesze hülyegyerek, jáccá' ezzel és fogd be a pofád".

vezuvo 2009.12.08. 00:14:12

@vezuvo: Én továbbra sem a "szeretlek" sms-ek elmaradása miatt háborgom, hanem amiatt,mert a céges ügyfeleiknek sem tudják biztosítani azt,amit vállaltak.

tapmancs 2009.12.08. 00:16:17

@Lámpaoltó: Jaj-jaj, jönnek az okos hozzászólások. Kérlek, mielőtt kezdődik a hűdetutifogyasztóvagyok-deismeremajogaimat vaginamonológ, olvass utána, hogy miért kaptak büntetést.
Nem a net szolgáltatás miatt, hanem azért, mert ezeknek a díjcsomagoknak az 1-2 hetes egyik reklámidőszakában félreérthető volt a díjcsomag jellegének a megfogalmazása.
Az NHH nem a lassítást, nem az eljárást és nem az elvet büntette. Hanem azt a kettő darab (egy per szolgáltató) reklámot.

kispista2 2009.12.08. 00:17:48

@helloblog: hallottál már a kötbér meg kártérítés fogalmáról?

tapmancs 2009.12.08. 00:19:30

Amit még akartam: mindenki higgye el, tökéletesen jól van az az ÁSZF megfogalmazva ahhoz, hogy legyen mentség ez alól. Tudom, mert hasonló cégnél dolgozom. És most szólok, se az NHH, se a GVH, se a Fogyasztóvédelem, sem a bíróság nem fog tudni tenni ellene semmit. Illetve de, megerősíteni a szolgáltató álláspontját, és alkalmasint a bejelentőre terhelni az eljárási kötlséget a nem jogos panasz miatt.

vezuvo 2009.12.08. 00:20:18

@helloblog: Szerencsére nem volt ilyen esetünk,de az anyázást is bevállaljuk,ha kell.És annak, hogy nem volt ilyen esetün,csak annak köszönhető, hogy beruháztunk arra, hogy ne maradjunk technika nélkül még akkor sem,ha valamelyik gépünk bedobná az unalmast. Megjegyzem,ez sok pénzbe kerül egy "kis" cégnek a mai Magyarországban.De a a hitelességünk,megbízhatóságunk érdekében bekellett ruházni.
Hát tegye ezt meg a T-Mobile is!

kispista2 2009.12.08. 00:20:51

@helloblog: szánalmas a trémobil mentegetésed!

John C. Arvay 2009.12.08. 00:21:10

@hüjehalyó: Az Aldi (illetve ott Hofer) Ausztriában a Yess nevű szolgáltató csomagjait árulja. És nem is rossz egyébként. Nekem pl mint kurucnak tök jó a labanc feltöltő kártya, amit csak akkor használok, amikor kint vagyok.

azértmertcsak 2009.12.08. 00:24:14

ladies and gentlemen
nationwide technical breakdown
:)

pitiáner, ez a legjobb szó erre a hozzáállásra

Szegény Sugár András forogna a sírjában, ha meghótt vóna..

helloblog 2009.12.08. 00:24:44

@kispista2: Igen. Ez sem változtat azon, amit írtam.

helloblog 2009.12.08. 00:27:02

@David_K: Persze, mindenki menjen a fenébe, ok, ez is jó mondás. A gond az, hogy amire hivatkozol, azt nem olvastad végig, a kötbérről nem ott írnak.

helloblog 2009.12.08. 00:27:53

@vezuvo: Látom a kérdésemre nem válaszoltál..

vezuvo 2009.12.08. 00:30:33

Mellesleg, ha a kormányzó párt kiutalna nekem Kb. 500 ezer Ft-ot, mert "elkúrták", hát azt mondom, hogy O.K. Keveset adnak,de legalább adtak v.mit.Kártérítést. Egy kicsit.De legalább a gesztus megvolt. Hát a T-Mobile sem teszi ezt meg, mert amit felajánl,az NULLA!

pg2 2009.12.08. 00:32:59

Van egy tippem. A sok jóltájékozott stb. olvtárs a híreket olvasva most és először értesült arról, hogy az ászf-ben van kötbér. Legalábbis a kommentekből arra lehet következtetni, hogy annak a tengernyi betűnek a feldolgozása többük képességét erősen meghaladja.

Más oldalról pedig csak az nem hibázik, aki nem dolgozik; a tarifákat is nyugodtan lehet hasonlítgatni, egykutya. Persze, ahhoz (meg a %-ok értékeléséhez) ismerni kéne a betűkön túl a számokat is.

Ettől a T-ajánlat persze még kisstílű, de nem azért. Tényleg jobb lett volna egy széttárt karú bocsizás...

vezuvo 2009.12.08. 00:38:28

@helloblog: Ha anyázik, ha nem akkor is az ügyfelünk. Várhatóan viszi tovább a hírnevünket.Hát persze, hogy nem hisztizünk Vele, hanem kielégítjük a magunk módszereivel minden felmerülő óhaját,ha azt kell tennünk.De szó sem lehet pitiánerségről. Például: Nem fogunk 5db ffi boxer megrendelés esetén 1 db kínai zoknit küldeni kárpótlásként.

Balázs_Gy (törölt) 2009.12.08. 01:05:14

Mit érek én a 10 percemmel, aki (sokakkal együtt) olyan díjcsomagban vagyok, hogy az alapdíjban foglalt perceimet se beszélem le?
Én azt szeretném, hogy a 10 vagy akármennyi perc díját vonják le a következő havi számlámból!

Skulo · http://politoxi.blog.hu/ 2009.12.08. 01:30:09

Na ez így szerintem kerek és korrekt bejegyzés.

vent 2009.12.08. 01:36:45

@vezuvo: Ti is beruháztatok azért, hogy ne legyen leállás, azért a T-mobil is beruházott nem kis összeget, hogy ne legyen leállás. Pont ezért van az, hogy az elmult 10 évben nem nagyon volt hasonló méretű hiba. Mert T-nél is napi szinten szállnak el fontos dolgok, de mindennek van tartaléka, és ha az éles rendszerrel valami gebasz van, akkor a tartalék veszi át a szerepét...
Amugy áramszünet gyakrabban van, mint T-mobil hiba, mégse ad semmit az elektromos művek.

Mike36 2009.12.08. 01:40:34

Kisstílüek
Feldughatják a 10 percüket

Mike36 2009.12.08. 01:41:12

@OmegA404: államosítani? hülye komcsi

gitáros 2009.12.08. 02:15:54

Persze, mindenkinek minden jár. A szája pl.
A gond csak az, hogy a _részleges hálózati kimaradásra_ 72 óra a vállalt javítási idő (az elmegetett 4 óra a _szolgáltatás szünetelésére_ vonatkozik, erről meg azért nem lehet beszélni), és csak a 72 óra UTÁN jár kötbér, ha addig nem sikerült javítani.
Ez van, fiúk, lányok.

azértmertcsak 2009.12.08. 02:47:45

persze, hogy nem lehet a szolgáltatás szüneteltetéséről beszélni, ugyanis az egész T-Mobil miskulancia ÖSSZEOMLOTT

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2009.12.08. 04:44:05

En nem adtam volna semmit sem.

Gondolom az Altalanos Szerzodesi Feltetelekben benne van a 99% szazalekos rendelkezesre allas.
Az, hogy lehalt a rendszer fel napra meg boven belefer a maradek 1%-ba.

Duhitonek, zavaronak tenyleg duhito, zavaro a dolog, de azt is figyelembe kell venni, hogy ott is emberek dolgoznak akik ugyan ugy "selejtet" "gyartanak".

Ennyi ezen nincs mit tulragozni.

Akinek nem tetszik az ingyen 10 perc az ne hasznalja el.

esmein 2009.12.08. 05:56:36

A szolgaltatonak 1 halozaton beluli perc onkoltsege aramszamlaval, alkalmazottal, betanitott toronyhegeszto szakmunkassal egyutt 3 forint.

há zé · http://indafoto.hu/hhzz 2009.12.08. 06:31:27

@twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX: Igen, ott is emberek dolgoznak, ez a része érthető is. Ami kevésbé: miért nincs olyan tartalékrendszerük, ami a hasonló szoftverhibák ellen is véd. Értsd: kiderül, hogy hiba van a programban, akkor két mozdulattal beállítjuk az élesbeállás után két napra felfüggesztett tesztrendszereket, amiket feltöltöttünk az éles rendszerek backup-jával. Ezt a trémobil vajh' miért nem tudja megcsinálni? Van sejtésem: sajnálják a pénzt egy az élessel 1:1-ben megegyező tesztkörnyezetre vagy ezek is annyira hajtanak minden apró szarságot, hogy a tesztrendszerük fontosabb, mint az éles. :(

NemesekErnyo 2009.12.08. 06:53:41

Szerintem nincs vele semmi gond. Ami el tud romlani, az el is romlik, a szolgáltató igyekezett elhárítani a hibát, jellegéből kifolyólag ez kicsit tovább tartott. Fogadni mernék, hogy a leghangosabban fröcsögők észre sem vették az üzemzavart.

NemesekErnyo 2009.12.08. 06:56:09

Tavaly év végén volt egy nagy T-Online üzemzavar. Ha jól emlékszem, semmilyen kárpótlás nem volt, boldogok voltunk, amikor végre megcsinálták :D

há zé · http://indafoto.hu/hhzz 2009.12.08. 06:57:11

@NemesekErnyo: nekem tán életemben nem volt 30-as telefonom, mégis röhejesnek, szánalmasan kicsinyesnek tartom a trémobil húzását.

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2009.12.08. 07:04:35

Egyébként meg elgondolkodtató volt ez a kis szünet... Nem is olyan kicsi ez az ország, ha úgy állunk neki, hogy mindenkihez el kell menni, akivel beszélni szeretnénk :-)

NemesekErnyo 2009.12.08. 07:04:58

@há zé: Azért elképzelem a szitut, ami mindenki ínyére való lenne: felkínálna 3 féle lehetőséget, amiből lehetne választani: pénz, ingyenperc, árengedmény valamiből, de be kellene menni személyesen kiválasztani, esetleg percdíjasan felhívni egy számot az aktiváláshoz, hááát... olyan nincs, hogy ennyi féle ember elégedett lehessen.

NemesekErnyo 2009.12.08. 07:06:15

@espadazo: Ehehe... :DD
Kiderült, hogy kevés dolog annyira fontos, amit eddig úgy hittünk :D

KolompárRómeó 2009.12.08. 07:15:44

@hüjehalyó: a németeknél van aldi-s mobil :) Meg lidlis, meg rewes, meg minden bótnak van ilyenje.

Mester1202 2009.12.08. 07:19:29

@Wayn: Én pl. nem Sorostól vártam hívást, és csak ma derült ki, hogy igenis károm származott a dologból.
Rendszergazda vagyok, aki hívásra megy ki. Gondjuk volt, nem tudtak elérni, hívtak mást.

gpetersz 2009.12.08. 07:22:33

@twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX:

Haversrác. A posztíró pont ezt mondta. Inkább ne adjon semmit, mint, hogy ezzel a szánalmas görcsöléssel égesse magát.

10 pont. Bennem is pont ez, pont így fogalmazódott meg.

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2009.12.08. 07:25:30

@NemesekErnyo: Telepítettem is a tetőre egy tűzrakást nedves avarral. Ilyen esetekben füstadatjelekkel tudok majd kommunikálni.

NemesekErnyo 2009.12.08. 07:27:39

@Mester1202: Jólvannna... :)
Addig pihenhettél, akár felfoghatjuk úgy is, hogy kaptál egy szabadnapot. A nagy ÁTLAG megvan, ez a lényeg :)

egy maréknyi dollár 2009.12.08. 07:53:23

Én kb. 5 éve nagyon fasza kis előfizetéses csomagban vagyok a T-Mobilnál.Sajna, ez meg fog szünni/a cégem szoláltatót vált/.
Ilyen fiaskó szerintem más cégekkel is előfordulhat;nem kell olyan nagy esetet csinálni belőle.Gondolom, az igazán FONTOS emberek, akik egész nap telefonnal a fülükön szaladgálnak, időben észbekaptak és számos más kommunikációs lehetőségből választhattak.
Erről a 10 perces ajándékról most hallok;köszi.Egy gesztus, aminek a szememben értéke van.
Én mostanában elég gyakran hivtam az Ügyfélszolgálatot/számla-egyeztetés, egyebek/;örömmel mondhatom, hogy valahányszor udvarias, barátságos, értő ügyintézőkkel beszéltem.
Szar telefont én is kifogtam;a reklamáció kezelését csapnivalónak itélem.
Szóval jót is, rosszat is tudok mondani;a mérleg inkább pozitiv,megitélésem szerint

Viktus 2009.12.08. 08:09:35

Nálam 2002-ben elásták magukat azóta sem veszek semmit ami a deutsche telekom érdekeltségi köreibe esik még a cégbe sem még, ha az lenne az olcsóbb akkor sem.

belekotty 2009.12.08. 08:21:41

Én több SMS-t küldtem a fiamnak külföldről, mert be voltam szarva hogy nem érem el a gyereket. Ki fogja ezt nekem megtéríteni?
Rohadjon meg a tunyalány, az elnyűvel 1ütt!

waces · http://blog.waces.hu 2009.12.08. 08:31:33

erdekes olvasni az olyan hozzaszolasokat, ahol erzodik, hogy a leghalvanyabb fogalma sincs a postolnak arrol, hogy hogyan is mukodik egy mobilhalozat.
az, hogy a t 10 percet ad, az valoban kicsinyes es lehetett volna galansabb a ceg. de akarhogy is nezem a szerzodest, sehol nincs benne negy-kilences rendelkezesreallasrol szo. es mivel a szolgaltatas csak akadozott es nem szunt meg teljesen igy a hozonges is inkabb csak vicces.
hozzateve, hogy aki meg azert hisztizik, hogy az elete uzlete mulott egy telefonon, az tartson tobb szolgaltatonal elofizeteseket es az egyik kiesese eseten a masik meg talan mukodik majd.
igen. kellemetlen volt ez a leallas, de tizensok ev alatt ez volt az elso. mert ha meg havonta tortenne, akkor ok, az ertheto, hogy kiveri a biztositekot.

PathosVerdesIII · http://www.rongo.hu 2009.12.08. 08:44:51

Bosszantó, hogy nem tudtam a bankomhoz belépni, mert 1 órás késéssel jött meg az 5 percre érvényes belépőkód. Ezen kívül nem sokat zavart a dolog, szerencsére keveset használom a telefont.

Void Bunkoid 2009.12.08. 08:45:32

@Mike36: az államosítás nem kommunista találmány, kiccsillag. Az általában magánszektorban levő dolgok állami kézbe vétele első izben a felvilágosult abszolutizmusban jelentkezett - aminek nem sok köze van a kommunizmushoz, ha emlékszel arra a híres-neves mondatra, hogy "az állam én vagyok", akkor beugorhat.

Ja, és jelenleg a kommunizmus első számú ellenségeként nyilvántartott amerikai egyesült államok is vadul államosít. Mert válságot könnyebb kezelni úgy, ha egy kézben van összefogva sok minden. Pláne Magyarországon, ahol mindenki csak ki akar tépni egy darabot a nagy darab cubákból, de senki nem csinál belőle a társaságnak sülthusit.

Hümüzhümümüz 2009.12.08. 09:07:46

Tudom dívik szidni a piros szolgáltatót, nem is védeni szeretném, de ha valaki, akkor én releváns vagyok a témában, mert 9 éve vagyok 70-es. Le a kalappal előttük az elmúlt 1 évi teljesítményükért! Ingyen hétvégék, alacsony percdíjak és már a lefedettséggel sincs baj.

Céges telefonom nekem is harmincas, és szoptam is pénteken miatta, de a legdurvább az volt, mikor 74 percet vártam, hogy élő emberrel beszéljek az ügyfélszolgálaton. 59:59-nél bontotta a vonalat a rendszer, újratárcsáztam, aztán 14 perc után felvették. :S

Érdekes amúgy, hogy a Pannonosak csendben vannak és a Pannont nem szidják. :)

Nem tudom amúgy, hogy jártatok-e Angliában, de ott az van, hogy 0 fontért kapsz iPhone-t, vagy N97-et, cserébe 2 évet aláírsz, havi 15.000 a díjad átszámítva és ennyi. Itt miért nincs ez? 2 évet szerződsz bármelyik magyar szolgáltatóval és még kifizetsz a készülékért súlyos tízezreket!!! :( Nem nyugat!

ektoplazm 2009.12.08. 09:08:13

Csak annyit tudok mondani hogy a post minden egyes szavával tökéletesen egyet értek!

Hümüzhümümüz 2009.12.08. 09:11:31

Épp aktuális Pannon reklám... 5800 Navigation Edition, 2 év előfizetéssel 19.900.-ért elhozható + 18 x 3000 törlesztő!
Pofátlanság, mert az említett telefon 60.000 kártyafüggetlenül körülbelül!

danaz · http://www.autostat.hu/autos-forum 2009.12.08. 09:15:35

Mivel nem vagyok T-s, így erről a "kárpótlási" akcióról nem is hallottam, mindenesetre ismerve a részleteket elég nevetségesnek találom. Ők buknak rajta egy csomó pénzt, az ügyfelek meg szinte semmit nem nyernek. Senki sem jár jól, ellenben a cég rosszul. Nem igazán értem, hogyan találhatnak ki ilyen dolgokat, és ki az a vezető, aki ezt jóváhagyta. Nonszensz.

fda 2009.12.08. 09:33:01

Most gondolkozzunk azon, hogy amikor MI A SAJÁT MUNKAHELYÜNKÖN két évtized után egyszer hibázunk, milyen kártérítést ajánlunk fel ezért az összes létező ügyfelünknek.

sztivo 2009.12.08. 09:35:08

Nem értem itt a nagy vért kívánó kommenteket... Igen, valóban volt egy esemény. Igen, valóban elcseszték a kommunikációt. Valóban elcseszték a kárpótlási kísérletet is. Egy egyszerű "bocs" is elég lett volna, pláne úgy, hogy már elve normálisan kommunikálták volna a rendszerhibát az elejétől kezdve. Akik pedig itt azonnal "kötbéreznek"... Ha a számládat 1 héttel később fizeted be, akkor felszámolják a késedelmi kamatokat??? Na ugye...nem! Akinek pedig az esemény bizonyíthatóan kárt okozott, az pedig vegye fel velük a kapcsolatot és rendezzék! Az itt fröcsögőknek pedig csak annyit, hogy létezik még szolgáltató és számhordozás is! Hajrá!

fda 2009.12.08. 09:36:58

"74 percet vártam, hogy élő emberrel beszéljek az ügyfélszolgálaton"
Bölcs ember vagy. Remélem, egyszerre 6 telefonon hívtad őket, hogy minél használhatatlanabbá váljon a rendszer. Mondjuk a 73. percben nem gondoltál arra, hogy valami gond van és inkább később próbáld?

tárhejj · http://atarhely.hu 2009.12.08. 09:43:29

Szerencsére nem vagyok T-Mobilos. Nem bánom.

Novi bácsi 2009.12.08. 09:44:22

@OkoskaTo:rp: őszintém remélem, hogy jól seggbekúrják őket. Megérdemelnék ezek a tolvaj köcsögök.

@fda: te nem tudom hol élsz, de nekünk - egy magazint csinálunk - teljes áron "kell" kártérítenünk, ha hibázunk. Nem azért, mert KELL, hanem mert presztízskérdés, hogy az Ügyfelünknek a lehető legkisebb mértékben legyen keserű a szája íze. Ezért is tartunk ott, ahol. Mert tudják, hogy egyfelől beismerjük, ha hibázunk, másfelől pedig még egy hibázás esetén is érzik, hogy mi tényleg mindent megteszünk ÉRTÜK.

Na ez az, ami ebből a mocskos brigádból hiányzik... Kibaszott monopolbanda, ahol TE vagy őértük, és nem fordítva... Ezzel a fajta hozzáállással van tele a tőke mindenkinek.

De szerencsére nem kötelező velük szerződni.

Egy biztos, ha én egy Pannon-os PR-os, marketinges akárki lennék, és egyszer véletlenül bedőlne a hálózat, akkor valami nagggyon frappáns kommunikációban emlékeztetnék mindenkit az óriási különbségre.

Novi bácsi 2009.12.08. 09:45:58

A töke természetesen. Persze ez a "tőke" elírás is valami freudi dolog lehetett... :)

Hümüzhümümüz 2009.12.08. 09:58:39

@fda:

Miért hívtam volna őket 6 telefonról??? Ügyet intéztem, nem baszakodtam.

Eleve miért kellene alapból eszembe jutnia annak, hogy "valami baj van"? Napközben volt... Vagy már alapból úgy álljunk hozzájuk, hogy biztos szar a szerver témobnál?

De ha van t-mob telód, akkor tudhatod, hogy ez nem ritka. 20-30 perc alatt még sosem sikerült Őket elérni. 74 perc volt a legtöbb, amit eddig vártam, azért emeltem ki.
De ezt már a Mobilarénán is megírták.

atomic bomberman 2009.12.08. 10:28:10

egyetértek, totál kisstílű. pont amilyenek az ún komm szakemberek akik ilyen cégeknél dolgoznak. hát mit várunk.

Egyébként haláli sztori, hogy a csajom barátnőjét eccer egy kaller leráncigálta a vonatról. Kárpótlásul a máv felajánlott egy EGYSZEMÉLYES szegedi "utat" (azaz vonatjegyet). És ezt egy adott napon a többi károsultal együtt válthatta be. azaz különvonat indult csupa károsulttal.. gyanús is lehet akár h nem szegedre ment az a vonat :DD

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2009.12.08. 10:48:35

@Dr. Justice:

A T-Mobile napi árbevétele 1 milliárd forint körül van. A kompenzálásként felajánlott tíz ingyenperc durván egynapi árbevétel.

Hézag...?

kiskutya 2009.12.08. 10:52:39

@há zé: Az éles rendszerrel megegyező teszt rendszer horribilis összegbe kerülne.
Gondolom nem láttál még ilyet közelről. Ne egy windows mentéssel hasonlítsd össze. tesztrendszerekkel természetesen minden nagyobb szolgáltató rendelkezik de egy ekkora komplexitású rendszerben abszolúte nem kifizetődő 1:1 replikát használni.

bontókalapács...... http:/ /sportblog.blog.hu 2009.12.08. 11:06:16

@Transylvanianmixedgrill: Nem kell itt rinyálni! Lehet menni a Vodafonhoz is, az sem jobb. Legalább fél napig nem rohadt a fülemen a teló. /Semmi közöm a T-hez, csak a többi még szarabb...

mukkelek 2009.12.08. 11:09:03

Az a sok szerencsétlen sértődött T-mobilos munkatárs aki itt proletározik, meg böfög kolbásszagút fogja be a pofáját. Mi van az ÁFSZ-ben, meghaladta-e a leállás azt, amikor kötbért kell fizetni. Ennyi. Teljesen mindegy mikor történt. Az az ÁFSZ nyilván azért olyan amilyen, mert nem hitték volna, hogy ilyen hosszú leállás lehet. Azért van az a 4 óra időtartam megadva, hogy véletlen se következzen be.

AczélGyuribácsi 2009.12.08. 11:10:15

Nem akarok belemenni, hogy a náci T jobb-e vagy a másik kettő, de lenne egy kérdésem:

Ha adnak kártérítést, akkor miért csak a 30-asoknak?
Az nem kár, ha ezeket a számokat egy munkanapig nem lehetett felhívni?

Szerintem ezt egy normál büntetéssel kellene megoldani!

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2009.12.08. 11:24:07

@Wayn: igazad vanm én is pont ezt mondom, hogy ha valami nem okés, akkor anép odébbállhat. én pont azt írtam, hogy a nép sajnos olyan, hogy nem odébbvonszolja magát, ha baja van, hanem inkább hőzöng.

2009.12.08. 11:29:37

@Hümüzhümümüz:
Nem csak h részletet kell fizetni!

Céges előfizetéssel akartam pár hete 2 db iPhone-t venni. 2 éves lélekeladással.
Megnézegettem kb 11.000 Ft-t kellett volna csengetni havonta, ami lebeszélhető. Abba már bele sem számoltam h így a telefon 250.000 Ft körülibe került volna, nem foglalkoztam vele, hiszen benne van a 3G, meg lebeszélhetőség.
Így is úgy is kifizettem volna azt a pénzt a telefonra.

Na, bementem megkérdezhi hogy hogyan is működnek ezek a dolgok. És akkor jött a mosolygós retardált rózsaszínbe öltözött csaj, h igen, élehet ilyet DE! Na itt lettem ideges...

De sajnos ki kell fizetni előre 75.000 Ft.-t/iPhone, ami levonódik a későbbi havi 11.000 Ft.-ből.

Tehát megkötöd a szerződést, amit direkt azért írsz alá, hogy ne kelljen egy összegben sokat csengetni, hanem szépen havi lebontásban elkenik neked a nagy lét.

Majd kifizetsz 150.000 Ft.-t előre és azért mert csak!

Egyszerűen maguknak basszák el nehogy fizessek nekik 22.000-t havonta 2 évig.

Na, hát mondanom sem kell nem lett iPhone-m.

yoonder84 2009.12.08. 11:44:56

Tök jó, hogy itthon ennyi fontos és értelmes ember él. Szinte mindenki tisztában van a T-mobile napi bevételével és látom naprakészek vagytok a 10 perc költségeivel is. És természetesen minden második T-s ügyfél milliókat bukott azon a leálláson és ezért lázad lépten nyomon.
Igazából nem értem mire fel ez az elégedetlenség. Ha áramszünet van, akkor jelentsem fel az eont, mert éppen nem tudom írni a szakdolgozatom? Ha vmelyik sportcsatornán adásszünet van, akkor jelentsem fel őket, mert rossz félre fogadtam a bwinen?
Ti kaptatok 10 percet, bocsánatkérés címen és még ti vagytok felháborodva? És még az is a baj, h a két ünnep között kell lebeszélni, amikor az ember úgyse szokott telefonálni ugye? Akinek ez az időkorlát sértő, mondja már el, h hány hónapig szokott összesen 10 percet letelefonálni...

há zé · http://indafoto.hu/hhzz 2009.12.08. 11:55:16

@kiskutya: nem, én olyat láttam közelről, ahol öt vagy hat, az éles rendszert bármikor átvenni képes tesztrendszer működött a háttérben. Bocs, nem a kisvállalati szférában dolgoztam, ahol két unixos szerver már horribilis kiadásnak számít.
(mi több, volt bejárásom a T-Com egyik géptermébe is)
Van némi elképzelésem róla, hogy mi pénz egy ilyen, meg arról is, hogy mi pénzt szórnak ki az ablakon hóttfeleslegesen, miközben a fontos dolgokra meg magasról szarnak, amíg be nem következik egy ilyen bukta. Utána jön, hogy keresnek valaki felelőst, akit gyorsan kirúgnak, két hónapig megy a fejvesztett "megelőzés", aztán szépen visszaáll minden a megszokott mederbe.

sztyuee · http://sargacsik.hu/pg/profile/stewie 2009.12.08. 11:55:30

Sokkal jobb fejnek gondolnam a T-t, ha mondjuk 100 sms-t vágott volna hozzám.Szerintem nem került volna nagyságrendekkel több pénzbe. Egyébként is, karácsonykor nem szeretek orákat csevegni a nagyival, meg a szomszéddal akit 3 éve nem láttam. Viszont a karácsonyi+szilveszteri smsek elmaradhatatlan kellékei az ünnepek közti időnek.

há zé · http://indafoto.hu/hhzz 2009.12.08. 11:56:24

@yoonder84: imádom az ilyen szakértőket... tudod te, mi kárt okoz(hat)ott egy ilyen megállás a céges ügyfeleknek? Nem hiszem.

yoonder84 2009.12.08. 12:09:45

@há zé: szívesen meghallgatom, h téged milyen hatalmas kár ért az alatt a 3 óra alatt. Szerintem egy áramszünet sokkal nagyobb károkat tud okozni, mégse kapsz kárpótlásul semmit. Aki meg olyan überbrutálszuper fontos ember, fizessen elő egy másik cégnél is.
De nem hinném, h 3 óra a nagyi nélkül tovább mélyítené a gazdasági válságot...

borsics_aa · http://minerva-szki.hu/ 2009.12.08. 12:14:51

Kedves T-Mobile ügyfelek! Mit is vártatok pontosan?
Nem csalódtam most sem a szolgáltatóban!

bunko_jobbos 2009.12.08. 12:26:53

1. Miért van az, hogy mindenki ebben k*rva országban kis betűvel írja a Karácsonyt?
2. Nem lennék most a T-Mobilnál a munkatárs helyében, aki elbszta.

papamaci1 2009.12.08. 12:28:03

Na ezért (sem) használok mobilt....

chimie · http://addict.blog.hu/tags/brief 2009.12.08. 12:28:17

@holex: a profit maximalizálása NEM tönkretétele a cégnek...

há zé · http://indafoto.hu/hhzz 2009.12.08. 13:36:14

@yoonder84: ne reklámozd, milyen buta vagy, nem áll jól... (megjegyzem, sehol sem írtam, hogy engem kár ért volna - de beszélgess pár vállalkozóval, akiknek trékomos mobiljuk van!)

@bunko_jobbos: mert köznévvé vált. T-Mobilnál nem annak a munkatársnak kell féltenie a seggét, aki elbaszta, hanem a főnökének.

Luighi 2009.12.08. 13:57:34

A másik T-s cég a vonalas telefonos ügyfélszolgálati hangja: ...hívása fontos számunkra... 40 percig lógtam rajta mire felvették. Internetet akartam telefon nélkül. Szerződést kiküldték, aláírtam üfsz.-re személyesen bevittem gyorsítandó az ügymenetet(jelezték!). Kinyögték CSAK TELEFONNAL "TUDJÁK". Akkor nem kell. :-(((

Lett JOBB OLCSÓBBAN!!! :-D

F*ck T Corp!

kiskutya 2009.12.08. 15:44:14

@há zé: A pénzkiszórással nem lőttél mellé :D
Viszont ama állításomat most is fenntartom, hogy nem rentábilis 1:1 replikát fenntartani egy ilyen komplexitású szolgáltatásnál annak fényében, hogy ugye milyen gyakran fordul elő egy krach. Pláne, hogy a tesztrendszert is ugyanolyan SLA-val kellene üzemeltetni.
Az viszont tény, hogy ezek után érdemes lenne átgondolni az ilyen típusú frissítések élesbe állítását.

há zé · http://indafoto.hu/hhzz 2009.12.08. 23:23:15

@kiskutya: hogy kinek, mi rentábilis... hidd el, a beszállítónak nagyon megéri! ;)
Mondjuk én láttam olyan csúfságot, hogy nagyobb cirkusz volt egy tesztrendszer bedögléséből, mint az éleséből. :(
Egyébként van rá relative elfogadható megoldás - ha óhajtod, mélben folytathatjuk, innen ki vagyok rúgva. :D
(csak szarul csinálták meg az indát, azért tudok még mindig írni :D )

s_timcsi · http://autostat.hu/cikk-kereso 2009.12.09. 18:56:49

Drága lenne, ha minden ügyfelét kárpótolnia kéne, még azokat is, akiket esetleg nem ért valós kár azzal, hogy nem tudtak telefonálni aznap.

Tőzsdeász · http://www.tozsdeasz.hu 2010.08.24. 06:20:03

Hasonló sztori: az egyik BKV sztrájk után 3 nappal meghosszabbították a bérletek érvényességét. Csak éppen ezt kb. 5 nappal a sztrájk vége után jelentették be, egy barátomnak meg épp a sztrájk után 1 nappal járt le a bérlete és másnap új bérletet vett. Szóval a hajára kenhette a 3 napos hosszabbítást... :-(