Először én is elismerően csettintettem Mong Attila ma reggeli akciójára a Kossuth Rádió 180 perc című műsorának felvételét hallgatva, de jobban megrágva a dolgot, már nem ilyen egyértelműen pozitív a véleményem az egyperces csönddel kapcsolatban. A vélt retorzió okozta azonnali felhördülés és mártírgyártás viszont egyértelműen fals és felesleges, a kérdés csak az, hogy pontosan miért és milyen szankció követi az egyébként jogos tiltakozást, ha követi ilyen. Meg hogy miért ilyen teátrális módot választott Mong, ami inkább kicsit felemásnak tűnik az azóta megjelent kommentárok fényében.

Gyorsan leszögezem, hogy mélységesen felháborít és elkeserít, amit a kormány médiaszabályozás címén művel. Volt már korábban nekem is súrlódásom kormányról szóló cikk tartalma vagy megfogalmazása miatt, azaz nem írhattam a munkám keretein belül azt, amit és ahogy akarok. Talán az én hibám volt, talán a rendszeré, van ilyen. Dühítő, de egy instant palotapincsi-forradalom nem jelent rá gyógyírt. A kommentárjai alapján Mong Attila sem annak szánta a médiatörvény megszavazása miatti egyperces csöndet. Az erőteljes reakciók viszont jól jelzik a levegőben lévő feszültséget.

Jogos a bünti, ha lesz

Az is világos, hogy főnökeinek muszáj határozottan fellépnie, függetlenül minden lehetséges politikai ráhatástól, később akár valamilyen formális retorzióban is része lehet Mong Attilának, nem a tiltakozás tartalma, hanem a módja miatt. Ne legyenek kétségeink, ezt ő előre vállalta a döntésével, és bár egyelőre csak vizsgálat és a műsorvezetés szüneteltetése a penzum, nem lennék meglepve, ha súlyosabb is lenne belőle.

Ne feledjük, hogy a műsorvezető éppen amiatt választotta ezt az utat, mert ott nem volt más lehetősége a véleménye kinyilvánítására, csak éppen ezt nem valami elnyomó hatalom, hanem a munkaszerződése kényszerítette rá (a hatályos médiatörvény és a rádió szabályzata miatt - mondta ő is a felvezetőjében). Az is kétségtelen, hogy a tiltakozás egyik legelegánsabb és legkulturáltabb módját választották, ami kölcsönöz valamiféle romantikus fényt a dolognak, de nem változtat azon, hogy a cél homályos, vagy legalábbis az alkalmazott eszköz nem áll vele összhangban (pláne mivel az egyperces csönddel legalább annyira tiltakozik a rádió szabályzata ellen is, mint az új jogszabály ellen). 

Ha a médiatörvény olyan súlyosan korlátozza az ő szabadságát, mint rádiós újságíró, hogy ennek akár még az élő adás műsorstruktúráját - és a munkáltatójával kötött megállapodást - felrúgva is hangot kell adnia, akkor miért csak egy perc? Miért nem mondta be, hogy ő ebben így nem vesz részt, és hagyta ott a stúdiót? Az tényleg protest lett volna, és egyáltalán nem oktalanul, mást ne mondjunk, Tölgyessy Péter műsora is éppen ugyanennek a 180 percnek a keretei között lehetetlenült el a kormány kártékony hozzáállása miatt.

Épp a lényeges árnyalat tűnt el

Mong Attila viszont egyelőre látszólag nem akarja otthagyni a rádiót. Kis szerencsével tényleg elül a minibotrány, amit maga körül gerjesztett, és folytathatja a munkáját. A médiatörvényhez nem kizárólag „mindent vagy semmit” alapon lehet viszonyulni, teljesen hihető, ha valaki a rádióban akar dolgozni, mert ezt szereti, de kinyilvánítja, hogy nem elégedett maradéktalanul a körülményekkel. Bár az ilyen árnyalt véleményeknek nem pont az egyperces néma csönd a legjobb közvetítője.

Az pedig kifejezetten nem szép, hogy Mong Attila meglehetősen vadul kel ki az esetből hírt, majd azt a bizonytalan értesülésekkel kiegészítve sztorit kerítő kollégái ellen a blogján, az elvtársozás meg kimondottan disszonáns. Mit hitt, hogy nem fogják észrevenni, ha a közszolgálati rádió egyik legfontosabb műsorában lázadozik? Hogy nem fog senkit érdekelni, miközben a csapból is a médiatörvénnyel szembeni tiltakozás folyik? Ő mit tett volna a többi újságíró helyében, megvárja, hátha lesz MTI hír, és nem foglalkozik más információkkal, ahogy épp az utált új médiatörvény sugallja? (a comment:com elég világosan jelezte, hogy mi a biztos infó és mi bizonytalan pletyka).

Nyilván nem, tudnia kellett, hogy nem marad visszhang nélkül egy ilyen szándékos akció. Mégiscsak többet vagy nagyobbat akart, mint szimplán anyázni egy sort a szerkesztőség folyosóján egy kávéval a kezében, és nemcsak a közvélemény fújta fel villámgyorsan az esetet, és akart belelátni valamiféle szabadságharcos attitűdöt. Azt viszont mintha nem sikerült volna teljesen átgondolni, hogy pontosan hogyan is akar üzenni a patetikusra sikerült megmozdulással, vagy legalábbis a reakciókat számolta el picit. Mindenesetre reméljük, hogy sikerül a főnökeivel tisztáznia a helyzetet, és számára a lehető legjobb forgatókönyv valósul meg.

És igen, tegyük hozzá a végére még egyszer, hogy az új médiatörvény ellen nem lehet elégszer tiltakozni.