Elszabadult a nyugdíjpokol. Egyes vélemények szerint maga Varga Mihály engedte ki véletlenül a szellemet a palackból, hiába volt a parancs a lövészárokban, hogy „nem lövünk”, a pattanásig feszült helyzetben sajnos hangosan elfingta magát (aztán persze letagadta), és már nincs mit tenni, a túloldalról tévedésből érkező golyózáporra golyózáporral kell válaszolni, és viszont. Ahogy Török Gábor is írta, az összes oldal (akármennyi is legyen belőle pontosan, nehéz követni) valójában azt teszi, amit ilyenkor tennie kell. Felesleges megrökönyödni rajta.

A hülyeség azért mégiscsak csiklandozza a talpam. Eddig egyébként főként elméleti síkon, nehezen megfogható rendszerkérdéseken ment az adok-kapok, de Mesterházy Attila visszaemelt egy bátrat a korábbi tétekre, és belecsapott a legaljasabb játékok egyikébe: azt ígérünk az időseknek, amit csak akarunk, mert egy részük úgyis hamarabb elpatkol, minthogy számonkérje. Meg egyébként sem kerülnek oda.

Zeneajánló kampányfogyasztáshoz

Mesterházy ötletei egyfelől apró, manuális korrekciókat jelentenének az átmenetileg valamennyire ugyan befoltozgatott, de az idők végezetéig biztosan nem kitartó nyugdíjrendszerünkben. Egy picit belebabrálunk ide, méltányoskodunk oda, de modellváltás? Dehogy, az nem kell! Ezt már Keller László is elkurjantotta a fentebb említett kínos incidens kapcsán, szóval biztos így van. Az meg külön vicc, hogy a nyugdíjprémium rendszere melletti szilárd kitartásról beszél Mesterházy, ilyen címen ugyanis még egy nyamvadt fillért nem fizettek ki, és jó darabig nem is fognak, ahhoz ugyanis gazdasági növekedés kellene. Nem is olyan kicsi.

Félreértés ne essék, nem vagyok érzéketlen a házastársukat elvesztő, szegénységben élő idősekkel szemben, mert akkor nem tartanám a legundorítóbb praktikák egyikének az éppen az ő nyomorukat kihasználó demagógiát, a 75 ezer forintos „kegyeleti nyugdíjat”, ami nyilvánvalóan nem változtat alapvetően senkinek a helyzetén, viszont forintra pontosan igyekszik beárazni a legszerencsétlenebbek szavazatait. A méltányossági nyugdíjkassza szintén nyugdíjbőrbe bújtatott szociális támogatás, viszont lehet látványosan duplázgatni, mert azért nem olyan nagy. A rendszer meg ettől még szépen szétrohadhat, amit az elmúlt hónapokban korrigáltak rajta, azt egy mozdulattal el lehet cseszni.

Esszenciális demagógia az is, hogy az idősek ellen elkövetett bűncselekmények súlyosbító körülménynek számítsanak. Mintha eddig nem vették volna figyelembe, ha kiszolgáltatott idősek sérelmére történt a bűnözés (javítson ki, aki ért hozzá), meg mintha számítana az idős társadalom jóléte szempontjából. Nem baj, ha hülyeség, ha nem, jól hangzik, legalább gazdasági hatása nincs, most az is előny. Az „idősbarát” intézkedések közé azért sikerült egészen komikus vállalásokat is tenni. A lényeg: ne unatkozzanak a nyugdíjasok, addig sem panaszkodnak. Szóval lesznek nekik szóló programok a közmédiában (már ha lesz közmédia, ugye), meg 90 ezer ember kap üdülési csekket, hogy növeljék az időskori aktivitást (miért pont 90 ezer? mennyi üdülési csekket? hány forintot ér az ő szavazatuk?). Azaz ne üljenek csak úgy, egy helyben, mert Mesterházy szerint az aktivitás nem azt jelenti, hogy akár munkalehetőséget biztosítasz valakinek, hanem hogy felteszed a hévízi buszra (Hévízre menni persze nem rossz).

Tényleg nehéz lehet egyébként politikusnak lenni, mert még akár „szellemi redukcióra” (Török Gábor megfogalmazása) kényszerülhet egy olyan, máskülönben késsel-villával szépen étkező, szobatiszta és általában véve tündibündi ember is, mint Navracsics Tibor vagy Mesterházy Attila, ezért mindenkinek jobb lenne, ha inkább kizárólag emberi viselkedésre tökéletesen alkalmatlan politikusaink lennének, mert így nem okoz kognitív disszonanciát, hogy végtelenül hülyének mutatják magukat.

Vége az elsőnek? Itt a másik

Akárhogyis, elkeserítő amit látunk. Hiába van igaza Török Gábornak abban, hogy semmivel nem természetellenesebb az egész jelenség, mint amikor visszataszító kis kukacok másznak bele az almánkba, ez az élet rendje, a politikus csak szavazatmaximalizál, és amíg ez így sikerül neki, így csinálja. Mégiscsak rossz ezt nézni-hallgatni, és az sem világos ráadásul, hogy hogyan is lehetne ezért szavazóként „büntetni”, ha lényegében idiotizmus alapon lekartellezték a teljes politikai piacot, azaz minden párt egyformán hülye (lehet jönni, kedves bérkommentelők mindenhonnan). Mint ahogyan egyformán hülye volt az elmúlt évtizedekben is, szóval hosszú folyamat lesz, az biztos, ha egyáltlán sikerül eljutnunk abba az ideális állapotba, amiről Török Gábor is ír, amikor egy-egy nagy politikai erő számára már kellemetlen eredménnyel jár, ha nyilvánvalóan hazudik. Most még nagyon nem ez van, hanem, sőt.