Szóval az úgy volt, hogy nagyjából egy hete vízszintesből hirtelen függőlegesbe váltottam biciklizés közben, a szándékosságnak még csak az apró látszatát is mesterien elkerülve. A részletek mellékesek, de nagyjából mindenki le tudja modellezni, ha megadom a bemenő adatokat: eső, huszonhármas slick gumi, túl gyorsan hajtás és brutálisan rossz útburkolat az enyészet által megtámadott, kócos macskakő-betéttel. Shit happens, de persze Demszky a hibás.
A földön kényelmesen elheveredve rutinosan megszámoltam a fejemet meg a végtagjaimat. előbbiből szerencsére pontosan egy volt, sem kicsivel több, sem kicsivel kevesebb, utóbbiakra viszont első érzésre nem feltétlenül egész számot tippeltem volna. Átnéztem a bicómat is, igazi kár nem történt, a szép piros kormánybandázs persze cserés, de az nem nagy tétel, ezen kívül az első kerekemben lett egy kisebb nyolcas. A jobb térdemben meg egy nagyobb.
Fogcsikorgatva hazatekertem, kb. 10 perc, de nem volt finom. A horzsolás egy dolog, ahhoz még óvodában hozzászokik az ember fia, de szépen be is dagadt, és nem hajlott. Ezzel együtt nem tűnt túl gázosnak a dolog, el is sántikáltam a Soil & „PIMP” Sessions koncertre a hajóra, amit még így sem bántam meg. Ezért:
Aztán két napig nem bírtam bemenni dolgozni, bár a progresszió óráról órára érezhető volt a térdműködésemben. Csütörtökön közel egy órát késtem, mert nem kalkuláltam bele, hogy egy csiga gyorsabban moonwalkol, mint ahogy én megyek a lábammal. Pénteken fél órára szorítottam le. Két nap pihentetés után ülve hétfőn már egészen normálisra be tudom hajlítani, de járni úgy járok, hogy Long John Silver is sírva röhögne rajtam.
Az eredeti tervem az volt, hogy pihentetem, kenegetem, aztán egy hét múlva már jó lesz. Viszonyítás kérdése persze, de ez most nem jó, úgyhogy rávettem magam, hogy cirka egy évtizedes távolságtartás után felmelegítem a kapcsolatomat a magyar egészségüggyel. Betipegtem hát a Honvéd Kórházba, alias Állami Egészségügyi Központ. Meglepően kulturált, ügyfélhívós regisztráció, mérsékelten kedves, de korrekt ügyintézés és 5 perc alatt kaptam időpontot is. Péntekre. A baleseti sebészeten.
Nem vagyok felháborodva, hiszen vígan majdnem járok-kelek, ha mozdulatlanul ülök vagy állok, akkor egészségesnek is tűnök, a térdem már csak 15 százalékkal nagyobb, mint eredetileg, és vettem ingyen egy opciót, hogy péntek reggel eldöntsem, kell-e még az orvos. Az majdnem négy nap, addig meg kúrálom magam szorgosan, és ahogy nézem, nagyobb az esélyem, hogy meggyógyulok magamtól, minthogy a tb-járulékomat rám kellene költenie a rendszernek. Majd rám költik, amikor öreg leszek.
Na, csak azért, hogy ha esetleg valami szörnyű egészségügyi kálváriába kezdtem volna tudtomon kívül, akkor kezdetektől fogva dokumentálva legyen. Pénteken folyt. köv.
