HTML

zugfirkász

Egy kutyaütő webzsurnaliszta privát hülyeségei - már nem Amszterdamból.

Dr. Justice

22:20 | 02.10.

Heuréka! Rájöttem, mire jó az iPad

A minap némileg másnaposan bevonszoltam magam a fürdőszobába, hogy egy forró fürdővel enyhítsek kínjaimon, és ekkor megtörtént a csoda: rájöttem, hogy mire használnám az iPadet. Az Apple bejelentése óta gondolkodtam ezen, de igazán meggyőző megoldásra nem jutottam, egészen eddig, de most megvan. Az iPadet vízhatlanná kell tenni, és akkor a kádban is lehetne böngészgetni a Zinternetet. Csodás, nem?

Könyvet, újságot nem igazán olvasok kádban, és ez csak részben van amiatt, hogy szinte kizárólag másnaposan szoktam kádba feküdni. A másik ok, hogy nem praktikus, utálnám, ha vizes lenne, márpedig azt nehéz elkerülni, bár tudom, hogy vannak akik megoldják, de akar a halál a kádban fekve zsonglőrködni egy könyvvel (pláne másnaposan ugye, hadd utaljak vissza az alaphelyzetre).

Viszont egy vízhatlan táblagép megoldaná a problémát, és még az információs szupersztráda száguldó forgatagából sem maradnék ki. Annyira megörültem az ötletnek, hogy elkezdtem vágyni egy iPadre, pedig az nem is vízhatlan. Így meg visszajutunk a kiindulópontra: mi a frászra lehet használni egy iPadet?

Belátom, nem vagyok tipikus júzer, újságíróként másképpen tekintek egy gépre, mint más, de ha a munkát nem is veszem figyelembe, és csak a szabadidős felhasználásomat veszem alapul, akkor is borzalmasan korlátozottnak tűnnek az iPad lehetőségei. Vegyük csak ezt a blogbejegyzést, amit egyébként a Steve Jobs által leszólt netbookomon írok. Nyilván beleőrülnék, mire a virtuális keyboardon bepötyögném, bár ha rá lennék kényszerítve, biztos megtenném, megtanulnám, megszoknám.

Persze csak ha kapnék érte cserébe valami eszetlenül nagyon jó dolgot, amit csak az iPad kínál. De mi lenne az? Hogy el tudok olvasni egy blogbejegyzést vagy egy elektronikus magazint, hogy úgy veszem kézbe, mint egy újságot, ahogy Bazsó is lenyilatkozta a Plastiknak (egy egészen másról szóló videóban)? Ez azért karcsú, a netes szörfölgetés, olvasgatás, még ha az érintőképernyős élménnyel párosul is, engem nem sarkall arra, hogy 500 dodó elszórását akár csak fontolóra is vegyem. Multitasking nélkül? Viccelnek ezek?

Nem állítom azért, hogy nem lehet frankó érzés nyomogatni az iPadet, és kétségtelenül megfelel annak a nagyjából féltucat funkciónak, amire szánják. Az egyetlen bökkenő, hogy ahol az Apple hatalmas, tátongó rést vél felfedezni, nevezetesen az okostelefonok és a notebookok között, én nem látok akkora űrt, ami miatt felhasználók tömegei üdvözölnék megváltóként az iPadet.

A drága csúcstechnológiát viszont picit feleslegesnek tűnik pusztán arra használni, hogy ne legyen annyi szamárfüles magazin a dohányzóasztalon vagy a sloziban, pedig a bennem rejlő sci-fi rajongó is ezt favorizálná. Persze ha vízálló lenne, az egészen más. Akkor lényegében létszükségletté lépne elő, mert tudnék a kádban is netezni. Már ha van hozzá erőm.

Szólj hozzá!

Címkék: tech apple ipad

A bejegyzés trackback címe:

https://zugfirkasz.blog.hu/api/trackback/id/tr271747942

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.